Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzat immáron több mint egy esztendeje újabb és újabb határidőket jelöl meg az úgynevezett devizahiteles-kérdéskör rendezését illetően. Előbb a Kúriára várt, majd az Európai Bíróságra, egyéb döntéshozó szervekre, manapság újra a Kúriára, és most, amikor látszólag kapuk nyílnak, akkor megjelöl egy őszi határidőt, azzal a kitétellel, hogy előbb a Bankszövetséggel méltóztatik tárgyalni, és majd ha a Bankszövetséggel valami közös megoldásnak látszó valamire jut, azt méltóztatik előterjeszteni az Országgyűlés számára.
A Bankszövetség eközben olyan megnyilatkozást tesz, miszerint ő elvárja azt - pontosan idézem: elvárja -, hogy a banki szisztéma érzékenységét figyelembe véve foganatosítsák ezt a megoldást, ami önmagában felháborító, hiszen azt tapasztaljuk az utóbbi években, hogy minél többször ül le munkareggelizni a kormányzat a Bankszövetséggel, a cselekvési kedve bizony annál inkább lankad. Éppen ezért a Jobbik azonnali megoldást szorgalmaz, nem őszig történő egyeztetgetéseket és várakozásokat, hiszen minden hónapra magyar családok százainak az élete mehet rá, és önök évek óta ezt a „húzd meg, ereszd meg” játékot játsszák. Négy év alatt végül is az egyetlen, a legalább a szerencséseknek kedvező végtörlesztést leszámítva képtelenek voltak olyan megoldást kidolgozni, ami teljeskörűen szavatolná az érintett emberek biztonságát.
Ezzel szemben most nagyon keményen, retorikailag nagyon keményen kiállnak a tévéstúdiókban a kamerák elé, és azt állítják, hogy az utolsó indokolatlanul elvett forintot is vissza kell venni ettől a bankrendszertől. Na, erre a mondatra várt a Jobbik több mint három éve, hiszen a rendszeresen benyújtott törvényjavaslataink indoklásában rendre ez szerepel. Pontosan ezért szorgalmazzuk a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását, ez ugyanis az egyetlen megoldás azt illetően, hogy az utolsó indokolatlanul elvett forintot is „a szennyező fizet” elve alapján adjuk vissza az embereknek, a bajokat, károkat pedig hárítsuk vissza azokra, csak az érintett bankokra, de azokra, amelyek okozták őket.
Ezzel szemben mi történik a valóságban? Az Igazságügyi bizottság előtt a fideszes többség elutasította azt a jobbikos indítványt, melynek értelmében nemcsak a forintosítás alapjait teremthettük volna meg, hanem mondjuk, szavatoltuk volna azt, hogy senkinek nem verhetnék dobra a házát, lakását annak becsértékének több esetben alig 30-40 százalékán, ezt leírva a tartozásból, hogy aztán jöjjön a bank, és újabb milliókat, adott esetben tízmilliókat követeljen az embertől.
Tehát a Jobbik letett egy olyan javaslatot, ami szó szerint családok életét, létbiztonságát szavatolta volna. A fideszes többség lesöpörte, aztán kiáll a kamerák elé, és azt mondja, hogy az utolsó forintot is visszaveszi, visszacsoportosítja az emberek számára. Csak az a baj, hogy a cselekvés egyáltalán nem ezt mutatja, hiszen benyújtottuk a károsultak soronkívüliségét megcélzó javaslatunkat, a károsultak illetékmentességét megcélzó javaslatunkat; rendre, egyesével sorban és nagyon sokszor indoklás nélkül a Fidesz-KDNP-többség ezt ugyanúgy lesöpörte, mint az előző ciklusban. Adódik tehát a kérdés: mi veszi el a Fidesz-KDNP-kormány cselekvési vágyát, mitől lankad akkor, amikor cselekedni kéne? (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi