SOLTÉSZ MIKLÓS,

Full text search

SOLTÉSZ MIKLÓS,
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nemzetiségi Szószóló Hölgyek és Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Történelmi pillanatnak lehetünk szemtanúi, hiszen az Országgyűlésben először nyújt be törvényjavaslatot a Magyarországi nemzetiségek bizottsága. Történelmi, mert eddig nem volt rá lehetőség, és ezért engedjék meg, hogy most felsoroljam azt a 13 nemzetiséget, akik ezt a munkát elvégezték: szerb, lengyel, roma, szlovák, ruszin, ukrán, horvát, szlovén, görög, román, német, örmény és bolgár. Köszönöm szépen a munkájukat.
Köszönöm, hogy lehetővé tette az Országgyűlés nagy többsége, hogy ezt a bár rövidnek tűnő, mégis az őszi választások szempontjából fontos törvényt megtárgyalhassuk annak ellenére, hogy hirtelen kellett benyújtani. Számomra érthetetlen volt, hogy a szocialisták frakciója miért nem szavazta meg ezt a tárgyalási lehetőséget.
Tisztelt Nemzetiségi Szószólók! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat értelmében 2009-től szigorodik a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényben a nemzetiségi szervezet fogalma. Előírja, hogy csak legalább három éve ilyenként nyilvántartásba vett nemzetiségi szervezet járhat el jelölő szervezetként a nemzetiségi önkormányzati választásokon. Módosítja a javaslat a nemzetiségi törvény összeférhetetlenségi szabályait, módosul továbbá a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVII. törvény néhány rendelkezése is. A kormány mindenképp támogatja ezeket a törekvéseket, köszönöm, hogy elvégezték ezt a munkát, hiszen több területen pontosítást, illetve nagyon fontos lépéseket terjesztettek be. A nemzetiségi jelölő szervezetekre vonatkozó szabályok szigorításával tovább csökkenhetnek az esetleges választási visszaélések lehetőségei. Az összeférhetetlenségi szabályok módosítása révén a nemzetiségek jogairól szóló törvény összeférhetetlenségi szabályai igazodnak az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi szabályaihoz, de nem korlátozza olyan nemzetiségi vezetők munkáját, akik akár kulturális, akár oktatási intézményben vezetők, ők is választhatók lehetnek. Illetve harmadikként kiemelném a választási eljárásról szóló törvény módosítását, amely a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának eljárási szabályait, mondhatni úgy is, ügyfélbarát módon pontosítja, egyszerűsíti.
(14.30)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm munkájukat. Köszönöm, hogy aktívan már rögtön az Országgyűlés kezdetekor elvégeztek egy olyan munkát, ami mind a tizenhárom nemzetiségnek a további munkáját segíteni fogja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a nemzetiségi szószólók soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi