Tisztelt Országgyűlés! L. Simon László képviselő a szükséges számú támogató aláírás benyújtásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény eltérő szöveggel való hatálybalépéséről és azzal összefüggő egyes adótörvények módosításáról szóló T/467. számú előterjesztést.
A képviselő úr azt kezdeményezte, hogy a módosító javaslatok benyújtására július 2-án, szerdán 9 óráig legyen lehetőség, az összevont vitára, az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra július 4-én, pénteken kerüljön sor.
A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Felhívom a figyelmüket arra, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz 100 képviselőnek az igen szavazatára van szükség.
Most a határozathozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/467. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 118 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt elfogadta.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.