DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy internetes hírportálon, amelynek elérhetőségét megjelöltem, olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy miképpen koldulnak egyesek gyermekükkel az ölükben. A cikkben az szerepel, hogy kábítószerrel és alkohollal érik el azt, hogy a gyermek egész nap nyugodtan aludjon a koldus ölében. A cikkíró szerint a gyermekek emiatt több esetben az életüket vesztették.
Köztudott, de kisgyermekes gyakorló apukaként magam is megtapasztaltam, hogy egy kisgyermek nem alszik egész nap, sőt egy helyben is ritkán és rövid ideig marad csupán. A koldusoknál lévő gyermekek esetében azonban valóban azt lehet látni, hogy nyugodtan végigalusznak vagy végigülnek hosszú órákat, ami nem tűnik természetesnek. Amennyiben a cikkben foglaltak igazak, nem csupán szabálysértésről van szó, hanem súlyos bűntettről, kiskorú veszélyeztetéséről, maradandó egészségromlást okozó testi sértésről avagy aljas indokból 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szándékos emberölésről. Ezek miatt a bűncselekmények miatt a hatóság köteles eljárást indítani.
(A jegyzői székben Móring József Attilát dr. Tiba István váltja fel.)
Semmiféle jogszabályi akadálya nincs annak, hogy a járőrök orvosi vizsgálatnak vessenek alá egy kisgyermeket, ha felmerül az orvosi beavatkozás és a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ebben az esetben pedig mindez legtöbbször egyszerű szemrevételezéssel is megállapítható, de ha nem, a hatóságnak joga van a helyszínen orvos szaktanácsadó segítségét is igénybe venni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Egy újságcikk, tudom, még nem bizonyíték. De ha egy ilyen információval szembesül, kötelessége utánajárni a dolognak. Ha pedig egy képviselő a kormányhoz fordul, úgy illik, hogy a kormány érdemben foglalkozzon a kérdéssel. Ez nem politikai ügy, ez mindannyiunk ügye, minden jóérzésű ember ügye. Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon kisgyermekek essenek áldozatul a koldusmaffiának.
Kérdezem tehát államtitkár urat, hogy tudott-e hasonló jelenségekről, és ha igen, mit tettek ellene, ha nem tudott róla, tervez-e intézkedni ebben a témában, tervezi-e, hogy a járőrök, megismerve ezt az információt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), célzott ellenőrzéseket tartanak a gyermekekkel kolduló személyeknél és a gyerekeket orvosi vizsgálatnak vetik alá.
Várom tisztelettel válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi