SZABÓ SÁNDOR

Full text search

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! 2012-ben pályázati lehetőség nyílt turisztikai attrakciók fejlesztési pályázatának benyújtására. Egy szegedi cég, a Titan Project’s House Kft. sikeresen szerepelt ezen a pályázaton a Vadasparkban megvalósult beruházás során, olyannyira, hogy éves árbevételének több mint százszorosát, 185 millió forintot nyert el pályázati támogatásként, úgy, hogy emellé 80 millió önrészt is vállalt a projekt megvalósítása során, ami azért tűnik furcsának, mert ennek a cégnek a megelőző négy évben az árbevétele nem haladta meg a 10 millió forintot, és az ez év alatt elért nyeresége is csak 485 ezer forint volt.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Persze ez a cég, mondanom sem kell, kapcsolódik a helyi jobboldalhoz, hiszen ez a cég adja ki a helyi Fidesz-újságot, a Szóda című lapot, és ezt az újságot az önkormányzati cégek finanszírozzák reklámhirdetéseknek álcázva.
A kft.-nek egyetlen tagja van, aki egyébként egy másik cégnek az ügyvezetője is, a Traficum Bt.-nek, ami szintén kapcsolódik a szegedi Fideszhez, hiszen tulajdonosa a szegedi Fidesz-elnöknek a korábbi személyi titkára, a másik tulajdonosa pedig a már említett Fidesz-újság főszerkesztője.
De visszatérve a pályázathoz: mi is valósult meg a 260 millió forintból? Elkészült egy játszótér 16 darab játszóeszközzel, amelynek listaára a megnézett, bekalkulált árak szerint sem éri el a 20 millió forintot, valamint öt darab információs pult 50 darab tablettel, amelynek összértéke körülbelül ugyanezt az értéket képviseli. Azaz 260 millió forintból 40 millió forint épült be a Szegedi Vadasparkba.
Felmerülnek az alábbi kérdések: hogyan nyerhet el egy 1,7 millió forintos árbevételű cég 185 millió forint uniós támogatást? Mire költhették az uniós támogatást, hiszen világos, hogy a felsorolt eszközök nem kerülnek ennyibe? Milyen megtérülést mutatott be a cég az Uniónak, ha 2013-ban a játszótér üzemeltetéséből mindössze 509 ezer forint bevétele származott?
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi