DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr sokféle fogalmat hozott és kevert ide az öregségi nyugdíjjal kapcsolatban, rokkantnyugdíjjal, korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatban. Azt el kell mondani, tisztelt képviselő úr, hogy nyilván, ez egy fájó téma a Magyar Szocialista Pártnak, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzat idején nemcsak megőriztük a nyugdíjak értékét, nemhiába szerepel a jövő évi költségvetésben 1,8 százalékos nyugdíjemelés fedezete, hanem ha összességében, négyéves távon nézi, akkor legalább 4 százalékkal emelkedett is azoknak a nyugdíjaknak az értéke az elmúlt időszakban. Tehát nemcsak megvédtük a nyugdíjak értékét, hanem ma egy nyugdíj többet ér, mint amennyit ért ezelőtt négy és fél évvel.
Ami a korkedvezményes nyugdíjrendszert illeti, az ennek keretében nyújtott, korhatár előtti visszavonási lehetőséget - bár azok a körülmények, amelyekre alapozva a kedvezményt nyújtották, nem a nyugdíjszakma kérdései -, a korkedvezményes rendszer hibája, hogy nem a munkavállaló egészségvédelmét szolgálja, hanem az ártalmakat eltűri, majd az egészségromlást korábbi visszavonulási lehetőséggel honorálja. A rendszer alapja egy merev munkaköri jegyzék, amely a több évtizeddel ezelőtti technikai fejlettséget tükrözi. A rendszer eleve egy vélelemre épült, amely azt feltételezte, hogy azoknak a szervezete hamarabb elhasználódik, akik hosszabb ideig - ahogyan mondta, a férfiaknál 10 év, a hölgyeknél 8 év - a jegyzékben foglalt munkakörök valamelyikében dolgoznak. Mára jelentős foglalkoztatási különbségek alakultak ki az azonos munkakörben dolgozókat érő elháríthatatlan ártalmak tekintetében is. Sokat fejlődött a munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi rendszer is, és ezek együttesen jobban védik a munkavállaló egészségét, mint a kedvezmény bevezetésének az idején.
A foglalkoztatónak azonban kötelessége meghatározott időközönként felmérni a munkahelyeken felmerülő ártalmakat, és azok elhárítására intézkedési tervet kell kidolgozzon. E kötelezően elvégzendő és a munkavédelmi hatóság által ellenőrzött dokumentáció tükrözi azt, hogy valójában milyen körülmények között dolgoznak az egyes munkahelyeken. A korkedvezményes rendszer 2012. január 1-je óta már nem a nyugdíjrendszer része, tekintettel arra, hogy a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXIV. törvény VI. fejezetében foglaltaknak megfelelően fő szabályként csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet öregségi nyugdíjat megállapítani. A korhatár előtti nyugdíjak - így a korkedvezményes nyugdíjak is - 2012-től korhatár előtti ellátássá alakultak át. A korhatár előtti ellátások kiadásainak forrása a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap, és az ellátások folyósításához szükséges forrás a továbbiakban is biztosításra kerül, éppen ezért a 2015-ös költségvetésben is ezeknek a kifizetése természetesen biztosított, mindenki számolhat ezeknek a jövő évi folyósításával is. A megszerzett korkedvezményes jogosultság természetesen időbeli korlát nélkül érvényesíthető, sőt a hatályos szabályozás szerint a korkedvezményes jogszerzés az év végéig változatlan feltételek mellett történik.
A kormány a korhatár előtti ellátások átalakítása során mindvégig fontosnak tartotta, hogy a legnehezebb munkát végzők számára biztosítsa a nyugdíjkorhatár előtti visszavonulás lehetőségét. A föld alatti bányászatban dolgozók számára az átmeneti bányászjáradék lehetővé teszi, hogy 25 év, föld alatt végzett munka után korhatárra tekintet nélkül visszavonulhassanak. A bányászok számára extra kedvezményt jelent az a tavaly elfogadott módosítás is, hogy az a bányász is jogosulttá vált a kedvezményre, aki legalább 3 évig korkedvezményre jogosító munkakörben dolgozott. E kedvezmények nyújtása arra a köztudomású tényre épül, hogy a föld alatti munkát végző bányászok speciális klimatikus viszonyok között dolgoznak, sok esetben kényszertesttartásban, amely nyilvánvalóan különböző ízületi kopásokat is jelent, s ezek összességében a szervezet elkerülhetetlen, idő előtti elhasználódásához vezetnek.
Mindezeket figyelembe véve tartalmazza a T/2141. számú törvényjavaslat (Az elnök csenget.) indokolása, a 2012. évi CCVIII. törvény 68. §-a átmenetileg 2014. december 31-éig terjesztette ki jelenlegi formájában a korkedvezményes jogszerzést. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi