DR. SZŰCS LAJOS

Full text search

DR. SZŰCS LAJOS
DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Üdítő volt hallgatni, hogy ebben a vitában támogató mondatok is elhangzottak. Azt még inkább érdekes volt hallgatni, hogy amikor a törvényjavaslat elsősorban arról szól, hogy a parlamenti pártokkal kapcsolatban a banktitok csökkentésével tisztább, átláthatóbb viszonyokat lehessen teremteni, akkor az egyik ellenzéki párt egyből elkezdett cégekkel vagdalkozni.
Nem tudom elmondani önnek, képviselő úr, de azt gondolom, hogy egy olyan helyzetben, amikor bárki hitelt vesz föl egy banktól, és azt egyébként tisztességesen törleszti, akkor azzal kapcsolatban milyen információkat kellene nyilvánosságra hozni. Azt gondolom, az a banktitkot teljesen lefedi. Cégnév nélkül mondom ezt természetesen. És azokban a mondatokban, amiket itt képviselőtársaim megfogalmaztak, azt hiszem, nem egyedüli az a történet, amiről Szilágyi képviselő úr megemlékezett, és ennek a történetnek a kronológiáját elmondta.
Én egy dolgot szeretnék önöknek emlékezetükbe idézni. 2013. augusztus 27-én Balla György, a Fidesz képviselője egy napirend előttiben ugyanezt a kérdést fölvetette már a parlamentben. Azt hiszem, ha kicsit lassabban is, ahogy Szilágyi képviselő úr mondta, de mégis eljutott odáig a parlament, hogy erről a kérdésről akár képviselői egyéni módosító javaslatként is tud tárgyalni. Remélem, hogy a parlament fogja támogatni ezt a javaslatot, és utána pedig, reméljük, olyan intézkedéseket tudunk hozni, amivel állunk a választópolgáraink elé.
Köszönöm a támogatást, tisztelt elnök úr.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi