SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Pósán képviselő úr, én nem azt mondtam, hogy aggályos az, hogy a kormány esetleg bizonyos projekteket támogatni kíván. Én azt mondtam, hogy az aggályos, ha a törvényben az van meghatározva az NKFI Hivatalnak, hogy neki jogszabályok alapján kell működnie, akkor az az aggályos, ha a kormány kormányhatározattal határoz meg ebből az alapból bizonyos támogatásokat, mert a kormányhatározat nem jogszabály. Én ezt mondtam, és ezért kormányrendeletet írunk elő, mondjuk, a módosításnál. Tehát nem azt kifogásoltuk, hogy esetleg lehetnek a kormánynak olyan célkitűzései, hogy bizonyos projekteket támogasson, hanem azt, hogy ezt jogszabályszerűen próbálja meg támogatni.
A másik, államtitkár úrtól szeretnék esetleg elnézést kérni, ha félreérthető voltam: nem a személyének szólt, amit az előbb mondtam, hanem annak, hogy én annyira fontosnak tartom végre ezt a törvényt, és annyira fontosnak tartom ezt a témát, hogy azt tartom méltánytalannak, hogy mondjuk, negyed egykor tárgyaljuk ezt a törvényt. Én azt vetettem fel, hogy esetleg sokkal célszerűbb lett volna ezt valamikor napközben megtenni.
Hiszem azt, hogy ebben az országban széles körben, széles érdeklődésre tarthatna számot ez a törvény, egy olyan országban, amely ország nagyon-nagyon sok tudományos eredményt mondhat magáénak, nagyon-nagyon sok feltalálót, nagyon-nagyon sok világhírű tudóst adott ez az ország. Hiszem azt, hogy még mindig nagy érdeklődésre tartana számot ez a törvényjavaslat, hogy hogy lesz a továbbiakban, és hogy fogunk a továbbiakban a tudományos kutatásokról, fejlesztésekről és az innovációról ebben az országban dönteni, és ezt hogy fogjuk esetleg adott esetben finanszírozni.
Tehát ott tartottam egyébként a felszólalásomban, hogy a törvényjavaslat a minősítéssel kapcsolatosan szakértői véleményalkotásra kötelezi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát, az adóhatóság erre irányuló megkeresése alapján, és hogy a szakvélemény alkotása során csak a számára az adóhatóság megkeresésében foglalt adatok állnak rendelkezésre a szakvéleménye megalkotásához. Tehát erre is benyújtottunk egy módosító javaslatot, hiszen véleményünk szerint a szakértői vélemény megadása körében indokolt, hogy a korábbi, már rendelkezésre álló iratok felhasználhatóak legyenek ebben az eljárásban is. Ez azért szükséges, hogy a szakvélemény kialakítása ne vezethessen ellentétes eredményre, mint ami az eredetileg már lefolytatott eljárásban megszületett döntés tartalma volt.
Éppen ezért a törvényjavaslat 42. § (4) bekezdését módosítanánk, mégpedig úgy, hogy az (1) és (3) bekezdés szerinti eljárásban az SZTNH a feltett kérdések és benyújtott iratok alapján, a rendelkezésére álló adatok és a korábbi eljárásban keletkezett iratok felhasználásával alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást, és nem tart helyszíni szemlét, szükség esetén azonban az SZTNH további adatok szolgáltatását kérheti a megkereső bíróságtól vagy hatóságtól. Ha méltányolni tudják esetleg ezt a módosító javaslatot, akkor ezt is ajánlom szíves figyelmükbe.
Összefoglalva a törvényjavaslatban és annak indoklásában foglaltakat, megállapítható, hogy a szabályozási igény, valamint a kialakítandó új szerv és intézmények valós és égető problémára kívánnak választ adni. Megállapítható azonban az is, hogy a jelenlegi szövegtervezet nélkülözi mindazon garanciális elemeket, amelyek a szabályozandó területen korábban kialakult és még jelenleg is fennálló tarthatatlan állapotokat megszüntetnék, illetve a jövőre nézve megelőznék. Bízom abban, hogy a garanciális elemek hiánya nem a háttérben meghúzódó tényleges törvényhozói szándékra, hanem csupán a kodifikációt végzők hanyag és pontatlan előkészítői munkájára vezethető vissza.
Végezetül felhívom a figyelmet arra, hogy a múlt hibáinak felismerése és a rossz gyakorlat felszámolása a jövőre vonatkozó szabályozás jobbításán túl azt is megköveteli, hogy a feltárt hibákért és a rossz gyakorlat kialakulásáért való felelősség megállapításra kerüljön, és az elszámoltatás megtörténjen a lehető legszélesebb nyilvánosság bevonásával; tehát, ha voltak ilyenek, akkor ezt is kellene.
És tényleg egy utolsó módosító javaslatot ajánlanék még államtitkár úr figyelmébe - látja, hogy próbálunk konstruktívan hozzáállni a törvényhez -, mégpedig a 24. § (3) bekezdés teljes elhagyását szeretnénk kérni. Méghozzá meg is indoklom, hogy miért. A jelenlegi szövegben ugyanis az szerepel, hogy a pályázati támogatás nyereségre fedezetet nem tartalmazhat. Véleményünk szerint ez értelmetlen és ráadásul félreérthető, illetve ellenőrizhetetlen követelményt támaszt. A nyereség csak gazdasági tevékenység esetén értelmezhető fogalom. Támogatási forrásból különféle eszközök, anyagok és szolgáltatások beszerzése is finanszírozható.
Vegyük azt a példát, hogy egy eszköz beszerzése során a támogatott az eszközforgalmazótól vásárol, ahol a vételár értelemszerűen a forgalmazó hasznát, azaz a nyereségét is tartalmazza. Ugyanez elmondható azon esetekre is, amikor szolgáltatás kerül beszerzésre. A jelenlegi szöveg nem fejezi ki véleményünk szerint a jogalkotói szándékot olyan érthető módon, ahogyan az a jogalkotásról szóló törvény szerint egy törvényszövegtől elvárható lenne. Úgyhogy ezt a módosító javaslatot is ajánlom államtitkár úr figyelmébe.
Higgye el, ahogy elmondta képviselőtársam is, mi örülünk ennek a törvénynek, mi támogatjuk ezt a törvényt, fontosnak tartjuk ezt a törvényt valóban. Ezeket a módosító javaslatokat nem a kormány vegzálása miatt vagy bármi egyéb más okból nyújtottuk be, hanem azért, hogy konstruktívan megpróbáljunk hozzájárulni ahhoz, hogy ez a törvény még jobb legyen, még inkább szolgálja azt a célt, amit gondolom, önök is maguk elé tűztek.
Tehát kérem, hogy fontolják meg a módosító javaslataink elfogadását, és az új elnöknek és az új hivatalnak pedig jó munkát fogok kívánni a jövőre nézve. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi