BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. Ez a válasz meglehetősen különös, legalább annyira, mint az ön közgazdasági nézetei. Szeretném elnök úr figyelmét felhívni arra, hogy ön kérdezhető itt az Országgyűlésben, ez nem csorbítja a jegybank függetlenségét, önnek természetesen minden döntéséért felelnie kell, adott esetben itt az Országgyűlésben, az Országházban.
De akkor nézzük csak meg, miből is származik az ön által említett nyereség. Abból, hogy először miniszterként, aztán jegybankelnökként hathatósan közreműködött a forint gyengítésében. 2010-ben, mielőtt ön még miniszter lett volna, egyetlen euróért körülbelül 265 forintot kellett fizetni, napjainkban ez kicsi javulás után, de még mindig a 310-es sáv közelében van. Jegybankelnök úr, önök elsősorban a forint védelmével kellene hogy törődjenek; azt nemhogy nem tudták megvédeni, hanem kifejezetten gyengítették szakmai tevékenységükkel, miközben ilyen horderejű költekezésbe kezdtek.
Ez egészen egyszerűen elfogadhatatlan. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és a Jobbik mögött helyet foglaló függetlenek soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi