VÁGÓ SEBESTYÉN

Full text search

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kicsit furcsa az, hogy ellentmondásos közbeszerzésekről beszél az a frakció, az a párt, amelynek regnálása idején, a kormányzása idején is elég kétes és elég furcsa ügyleteknek lehettünk a szemtanúi.
A Jobbik frakciója a teljes elszámoltatás híveként azt mondja, hogy az elmúlt 24 év összes közbeszerzését felül kell vizsgálni, és ha ezt megtennénk, akkor ennek a végén nagyon sokszor a teljes vagyonelkobzás lenne a végeredmény, és ha a teljes vagyonelkobzással élnénk, akkor igenis meg lehetne oldani azokat a problémákat, hogy önhibájukon kívül nehéz sorsú, nehéz sorsban élő, elszegényedett családokon segíteni tudjunk, hogy gyermekéhezés ne létezzen, azt a jelenséget ne figyelhessük meg, hogy kétkezi munkából élő emberek a hónap utolsó napjaiban már mérlegeljenek, hogy tejet vagy zsömlét vásároljanak-e a boltban.
Tehát azt javaslom inkább, hogy egy teljes felülvizsgálatot, teljes elszámoltatást tartsunk, habár az előző ciklusban voltak elszámoltatási biztosok, de semmilyen eredményt nem tudtak elérni. (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Na, ne!) Egy ténylegesen jól működő elszámoltatási biztos munkájának a végén ténylegesen teljes vagyonelkobzások lennének, amiből ezeket a lyukakat be tudnánk tömni.
Persze egyetértek azzal és frakciónk egyetért azzal, hogy a felvetett problémákról tárgyalnia kell az Országgyűlésnek. Ezeket az anomáliákat felül kell vizsgálni, ezeket az anomáliákat ki kell beszélni, akár egy ilyen törvényjavaslat kapcsán is, ezért a tárgysorozatbavételt támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(A jegyzői székben Gúr Nándort
Schmuck Erzsébet váltja fel.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi