TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mégiscsak különleges ez az aggódás az ön részéről. Amikor önök voltak kormányon nyolc év alatt, több mint 30 százalékkal növekedett az államadósság, összegszerűségében több mint 12 000 milliárd forinttal. Amikor az ön miniszterelnöke trükkök százairól beszélt, akkor hol volt ez az aggódás, képviselő úr? (Tukacs István: András, nem uncsi ez már kicsit?) Ez a politikai része.
A szakmai része pedig a következő. Ön is tudja, hogy egy futballmérkőzés két félidőből áll. Ön most júniusi adatokból próbál következtetéseket levonni és számon kérni a kormányt, a minisztériumot, hogy ebben majd biztosan trükközés lesz. Semmiféle trükközés nem lesz, képviselő úr. Az önöknél volt, a trükközés! (Tukacs István: Tavaly is az volt, András!) Ugyanis a helyzet az, általános dolog, hogy az első félévben a költségvetésben nagyobb a forrásbevonás, és a második félévben esedékes törlesztésekre is első félévben vonják be a forrásokat. Ez történt. Júliusban például egy egymilliárd forintos törlesztés történt, most novemberben pedig egy kétmilliárd forint összegű hiteltörlesztés fog megtörténni. Egyébként ezt a hitelt önök vették fel, és most, látja, mi fogjuk majd visszafizetni. (Tukacs István: Döbbenetes!)
Ha megnézné a harmadik negyedévi adatokat és nem a júniusira hivatkozna, az már 81 százalék körüli, és ha abból levonná még körülbelül ezt a 2 százalék törlesztést, akkor rájönne, hogy már most a novemberi törlesztéssel az előző év december 31-ei adatnak alatta lesz és csökkenni fog az államadósság. De köszönöm a képviselő úr aggódását. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
(18.00)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi