TUKACS ISTVÁN

Full text search

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Képviselőtársaim! A mondandómat nem feltétlenül csak a 2013-as költségvetési beszámoló adja, hanem az, amit itt látok a magyar parlamentben. Folyik egy vita a 2013-as költségvetés teljesítéséről, kormányzati vezérszónokok mondják el - néhány órával ezelőtt -, hogy csodálatos évet zárt 2013-ban a magyar költségvetés, és mit kell hogy lássak? Egyfelől egy hozzászólási listát, amelyen kizárólag csak ellenzékiek szerepelnek, és látok itt az ülésteremben egy kormánypárti képviselőt üldögélni. (Tállai Andrásnak:) Államtitkár urat, ha megengedi, nem számítanám hozzá, mert önnek munkaköri kötelessége végighallgatni ezt a vitát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a helyzetet botrányosnak tartom. A magyar parlament történetében a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy költségvetési beszámolót úgy tárgyaljanak, hogy egy kormányzat nemhogy nem tudja, nem is akarja megvédeni az álláspontját ebben az ügyben, nincs jelen a vitában, és - ha megengedi, tisztelt elnök úr - nemcsak a tisztelt Háznak, hanem a bennünket televízión, rádión nyomon követő választópolgároknak is mondanám, hogy példátlan ez a helyzet. Itt tartunk, merthogy lement október 12-e, és kormánypárti képviselőtársaim részéről a dolog, úgy látszik, most már rendben van, nem kell foglalkozni a magyar parlamentarizmussal, nem kell megvédeni az álláspontjukat arról, amiről különben azt tartják, hogy jó. Államtitkár úr még egyetlen hozzászólásra nem reagált, nem vette a fáradságot arra, hogy megvédje azt a benyújtott beszámolót, amit itt szednek ízekre az ellenzéki képviselők a délután folyamán sorozatosan. (Tállai András: 30 percig szóltam hozzá. Ne személyeskedj! - dr. Bárándy Gergely: Az reakció volt?)
Elnök úr, bocsássa meg, hogy nem feltétlenül a tárgyról, de a helyzetről szerettem volna legalább ennyit két percben elmondani. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi