Tisztelt Országgyűlés! Most a Hungarikum Bizottság két tagjának választása következik. Az Országgyűlés elnöke S/1752. számon terjesztette elő javaslatát. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény 14. § (2) bekezdés 1) pontja alapján a Hungarikum Bizottság két tagját az Országgyűlés delegálja. Az Országgyűlés elnöke a Hungarikum Bizottságba Lezsák Sándort és Simicskó Istvánt javasolja megválasztani.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 129 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett Lezsák Sándort és Simicskó Istvánt a Hungarikum Bizottságba megválasztotta. (Szórványos taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Most a Hungarikum Bizottság két tagjának ünnepélyes eskütétele és az esküokmányok aláírása következik. Kérem Lezsák Sándor és Simicskó István képviselő urakat, hogy eskütételhez fáradjanak az ülésterem közepére. Felkérem Földi László jegyző urat, hogy olvassa elő az esküszöveget, az Országgyűlés tagjait pedig, hogy szokásunknak megfelelően felállva hallgassa meg azt. (A teremben lévők felállnak. - Lezsák Sándor és dr. Simicskó István a terem közepére lép. - Földi László előolvassa az eskü szövegét.)
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.