DR. STAUDT GÁBOR

Full text search

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Schiffer képviselőtársammal csak az áldozatvédelemben tudok egyetérteni, illetve azzal, amit ő is elmondott, hogy a hivatalból való tájékoztatás a súlyosabb, személy elleni, illetve szexuális bűncselekmények esetén a sértettnek.
Viszont az egyéb dogokhoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy úgy érezzük, hogy az áldozat jogai és akár a hozzátartozók jogai mindig elvesznek. Itt mindig az elkövető joga az elsődleges, de az, hogy egy kisgyermeket ne kínozzanak, ne öljenek meg, úgy tűnik, neki ehhez nem volt joga, az elmúlt időszakban többször láthattuk. Vagy hogy idős embereket ne öljenek meg, akkor ezek szerint nekik ehhez nincs joguk, és mondjuk, kiengedjük azt az elkövetőt, és sokszor onnan folytatja, ahol abbahagyta.
Tehát nekem borzasztó módon - és a társadalomnak is, ez nem csak az én véleményem - borzasztó módon elegünk van ebből a liberális felfogásból, hogy mindig csak az elkövető és nem az áldozat jogaival foglalkozunk, és mindig az ő szempontjukból nézzük meg a dolgokat, ahogy egyébként Amerikában a halálbüntetés is létező dolog, és nem mondjuk azt, hogy Amerikában nincs demokrácia és nincsenek törvények. Önmagában még erről is lehetne beszélni, de azt, hogy folyamatosan a különböző szervek és sokszor az Országgyűlés is a bűnözők mellé áll, nem tudjuk elfogadni.
Emlékeztetnék akár a Breivik-ügyre, ahol 21 évet kapott a 77 embert megölő elkövető, mert ez volt a maximum. Ez kevesebb mint 100 nap emberéletenként. Akkor ez az irány? Mert ha az északi, nyugati irányba megyünk, akkor ez fog elkövetkezni. Akkor, mondjuk, Schiffer András is ennek örülne. (Dr. Schiffer András a fejével nemet int.)
Bizonyos esetekben - kimondom - igenis elvennénk a reményhez való jogot egy Breiviktől, aki 77 embert megölt és büszke is rá, elvennénk a reményhez való jogot, és erről kellene vitatkozni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi