DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Még egy megjegyzésre szeretnék reagálni, ami egyébként ellenzéki oldalon talán Volner képviselőtársunktól hangzott el, mintegy mellékes érvként. Egy pillanatra nem belemenve a törvényjavaslat érdemébe, azt gondolom, azon is el kellene gondolkodni, elsősorban a nemzetgazdasági miniszter úrnak, hogy annak idején, 2010 júniusában, amikor Orbán Viktor miniszterelnök itt a pulpitusról a 29 pontot elővezette, azt hirdette meg, hogy egyszerűsítik az adórendszert Magyarországon. Söralátétről természetesen már szó nincsen, az adórendszert nem egyszerűsítették. Természetesen szektorális adókat ki lehet, adott esetben ki is kell vetni, viszont amire képviselőtársunk is felhívta a figyelmet, hogy akárhogyan is gondolkodunk a reklámadóról, illetve önök a médiaadóról, a kiszámíthatóság mindenféle gazdaságpolitikának egy lényeges eleme.
Magyarországon a magyar gazdaságpolitikában minden van, csak éppen kiszámíthatóság nincsen. Amikor év közben lehet sokadik adónemet kivetni, ráadásul ezt az adónemet úgy vetik ki, hogy nyíltan kedvezményeznek, illetve háttérbe szorítanak piaci szereplőket, akkor kiszámíthatóságról nem lehet beszélni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy olyan reklámadó-tervezettel, amely két kulccsal, egy 1 százalékos sávval, illetve egy 20 százalékos sávval számol, egyet lehet érteni. A túladóztatás és akkor, amikor kifejezetten egy szereplőre méretezve adóztatnak túl 40 százalékkal, túl azon, hogy nyíltan az állam kénye-kedvét közvetíti, arról is szó van, hogy kontraproduktívvá válik egy ilyen adónem.
De szeretném még egyszer itt a vita végén összefoglalni: az LMP alapvetően három dolgot hiányol, túl azon, hogy itt nem reklám-, hanem médiaadóról van szó, tehát a médiaszereplők megregulázásáról. Egyrészt egy reklámadó akkor ér célt, hogyha az államnak sincs meg az a lehetősége, hogy a túlfogyasztás haszonélvezőit kijelölje, ehhez a kormányzati propaganda és az állami monopolcégek reklámozásának a szigorú tilalmára lenne szükség, illetve az állami, önkormányzati cégek hirdetési politikájának a törvényes szabályozására. Kettő: fenntarthatósági szempontok kellenek, világos hatástanulmány arról, hogy a munkahelyekre milyen hatást gyakorol, a társadalmi célú reklámokra milyen hatást gyakorol, és a reklámozási szokásokra milyen hatással jár ez a törvény, ez hiányzik.
(11.00)
Harmadrészt pedig: nem lehet személyre szabottan, mégoly jó elképzeléssel sem (Varga Mihály tüsszent.) - egészségére, miniszter úr - törvényt alkotni. Miután ezek a feltételek nem állnak fenn, ezt a törvényt támogatni nem lehet, ez a törvény nem a túlfogyasztás visszaszorításáról, hanem a túlfogyasztás haszonélvezőinek a kijelöléséről szól.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi