VOLNER JÁNOS

Full text search

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel egy újabb szempontra a figyelmet. Ez nem más, mint egy új adónem bevezetésekor, illetve egy adónem kiszélesítésekor az adórendszer kiszámíthatósága.
A kormány, amikor 2010-ben hatalomra jutott, azt ígérte, hogy nagyon rövid időn belül le fog zárulni az adórendszer átalakítása, ezzel szemben az elmúlt négy év semmi egyébről nem szólt, mint hogy azzal tette a kormány kiszámíthatatlanná, a cégek számára kockázatossá a magyar üzleti környezetet, hogy újabb és újabb adók bevezetésére, a meglévő adók átalakítására került sor. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben egy cég számára Magyarország kockázatos üzleti környezetet jelent, hiszen nemcsak egy szektort érintettek ezek az átalakítások, hanem folyamatosan jó néhány szektorban az állam ilyen módon torzította a kialakult viszonyokat, torzította a versenyfolyamatokat. Most egy újabb szektorra kerül ismét a sor.
És csak emlékeztetni szeretnék arra a négy évvel ezelőtti kudarcra, azzal együtt is, hogy támogatja a Jobbik a reklámadót, amit az akkori átalakításokkal okozott a kormány - akkor ugyanis mi történt? Megadóztatták a tévétársaságokat, nagyon hasonló módon, mint most, és négy kereskedelmi tévétársaság, úgy, ahogy én itt, a plenáris ülésen el is mondtam, kitette a székhelyét Magyarországról Csehországba, onnan kezdett el szolgáltatni, onnan kezdett el embereket foglalkoztatni. Oda fizetett adót, azért, mert a magyar üzleti környezet versenyképtelen volt a külföldiekkel szemben. És tartok tőle, hogy ezzel az átgondolatlan adóátalakítással ismét ugyanez fog történni.
Én 2010-ben elmondtam pontosan előre, hogy mi lesz ennek a következménye, most is látható, hogy a médiapiacon Magyarország versenyhátrányba fog kerülni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi