DR. VINNAI GYŐZŐ

Full text search

DR. VINNAI GYŐZŐ
DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kikérem magamnak! Úgy látszik, hogy Schiffer András árnyékra vetődött, mert egy kézilabdameccs példáját hoztam fel, de valójában igazolt játékos voltam, és itt Apáti Istvánnal egy megyéből származunk, a Nyíregyháza-mérkőzéseken nem csak VIP-páholyban jelentem meg.
Úgyhogy maradjunk annyiban, mi azt szeretnénk elérni - és kikérem magamnak azt is a magam nevében, hogy szurkolóellenesek lennénk, mert maga ez a módosítás, és önök is nagyon jól tudják, Európában több példa van.
Ha itt Szilágyi György a Barcelonát hozta fel, én voltam egy éve, és nagyon gyorsan - ugye, nagyon sok bérletes van a Barcelona-szurkolók között, és az a hangulat is megvan. 80-85 százalékuk bérletes, és akik jeggyel jöttek, vagy a Paris Saint-Germainhez, vagy máshonnan jött szurkolói tábor, olyan profi módon léptették be egy azonosítási rendszerrel, ami a jegyen volt, és pillanatok alatt a meccs végén is megtörtént ez. Nem kellett… (Szilágyi György: Nem kellett a kezüket odarakni? Meg a szemüket se kellett…? - Az elnök csenget.) Kérem szépen, azonosítási módok vannak.
Tehát szeretném elmondani azt, hogy nem szurkolóellenesek vagyunk, pontosan a rendet és a biztonságot akarjuk a szurkolók védelmében megteremteni.
És az pedig, amit Varga László korábban mondott, hogy igenis az, hogy mennyi néző fordul elő, függ egyrészt a sportesemény színvonalától, minőségétől, mert jó labdarúgó-mérkőzésekre szeretünk kijárni, és szeretjük a jó focit, és szeretünk ott biztonságban nézőként vagy szurkolóként szerepelni. (Dr. Schiffer András: De mondj konkrétumokat! Hol volt botrány az elmúlt években? Konkrétan!)
Azt szeretném még mondani, hogy a Kulturális bizottság ülésén ott volt Szilágyi György és Apáti István, Szabó Szabolcs bizottsági tagtársunk hosszasan elmondta, hogy miért nem megy ki a családjával ezekre a mérkőzésekre. Meg lehet nézni a jegyzőkönyvben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi