DR. BÁRÁNDY GERGELY,

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban furcsa helyzetnek lehettünk tanúi a Törvényalkotási bizottság ülésén, hiszen egyik frakció sem támogatta azt a módosító javaslatot, amit az Igazságügyi bizottság terjesztett a Törvényalkotási bizottság elé. Egyébként egy fideszes képviselő asszony javaslata volt ez eredetileg. Mégis viszonylag széles körű vita alakult ki. Ennek nem más volt az oka, mint hogy először szembesültünk azzal a bizottság ülésén, hogy az új házszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő, azaz - egyszerűbben fogalmazva - házszabályellenes javaslatot terjesztett a bizottságunk elé az Igazságügyi bizottság. Ezzel a jelen lévő képviselők mind egyetértettek.
Egy dolog, amire szeretném a figyelmet felhívni, amellett, hogy a magam részéről örülök annak, hogy az első ilyen eset kapcsán nem estünk bele abba a hibába, hogy mi is - mint Törvényalkotási bizottság - támogatunk egy egyébként mindenki által tudottan és elismerten házszabályellenes javaslatot, ez azonban nem jelenik meg abban az összefoglalóban, amit a Törvényalkotási bizottság most a Ház elé terjesztett. Én pedig úgy hiszem, hogy egy ilyen precedensértékű kérdésben szerencsés lett volna az, ha nemcsak a bizottsági elnök úr mondja el azt, hogy nemcsak tartalmilag nem ért egyet a javaslattal, hanem azt házszabályellenesnek is tartja, nemcsak az ellenzék mondja el ugyanezt, hanem mindez megjelenik abban az írott dokumentumban, amely az Országgyűlés plenáris ülése elé kerül.
Ezenfelül egyébként egyetértés volt a bizottságban, ahogy előttem szóló képviselőtársam is ezt elmondta. Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, a kisebbségi véleményt mindösszesen azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy inspiráljam a Törvényalkotási bizottságot arra ezzel a felszólalással is, hogy legközelebb ne csak a jegyzőkönyvbe kerüljenek bele ezek az aggályok, hanem tartalmazza ezeket a fontos kérdéseket maga a jegyzőkönyv is.
Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi