SALACZ LÁSZLÓ,

Full text search

SALACZ LÁSZLÓ,
SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság 2014. május 28-ai ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvénnyel összefüggő módosításairól szóló T/135. számú törvényjavaslatot.
Tekintettel arra, hogy a múlt héten elfogadott törvény értelmében a megváltozott miniszteri feladat- és hatáskörökkel összefüggésben a jogrendszer törvényi szintjének a felülvizsgálata is szükséges, a miniszteri feladatköri megjelölések összehangolása érdekében került a törvényjavaslat az Országgyűlés elé.
(14.10)
A bizottsághoz az Igazságügyi bizottság két módosító javaslata érkezett, amelyek kodifikációs és nyelvtani pontosításokat tartalmaznak. A módosító javaslatokat bizottságunk támogatta, melyek 22 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett bekerültek az összegző módosító javaslatba és az összegző jelentésbe is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi