DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövidre fogom fogni. Én még egyszer szeretnék kísérletet tenni arra, hogy tisztelettel megkérjem a kormánypárti képviselőket, hogy szálljanak be a vitába. Tegyék meg, képviselőtársaim! Ismerem a szokást: Vas Imre képviselő úr az előre megírt zárszót föl fogja olvasni; gondolom, már ha ő lesz a szerencsés, akit kijelöltek erre a feladatra.
Én azt szeretném kérni önöktől, a vita attól vita - ahogy többször elmondtuk már -, hogy érvek és ellenérvek hangoznak el. Önöknek nem lehetőségük, képviselőtársaim, önöknek a törvényben foglalt kötelességük, hogy részt vegyenek ebben a vitában.
(19.00)
Éppen ezért szeretném még egyszer erre tisztelettel emlékeztetni önöket, és arra kérni, hogy ne az legyen, hogy a zárszóban majd mondanak valamit, amire már reagálni nem lehet, amiről már vitázni nem lehet, hanem szálljanak be ebbe a vitába, és mondják el az ellenérveiket.
Rengeteg olyan érv hangzott el, például Teleki László kollégámtól, képviselőtársamtól, amiknek semmi köze a köztünk feszülő politikai ellentéthez; például a kisebbségek képviseletének a kérdése a Fővárosi Önkormányzatban. Nem értem, hogy erre miért nem lehet reagálni. Nem értem, hogy egy ilyen felvetést miért nem lehet megválaszolni.
Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer emlékeztetném önöket a törvényi kötelességükre, hogy vegyenek részt a vitában. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi