KISS LÁSZLÓ

Full text search

KISS LÁSZLÓ
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Igazából elég sok érvet hallhattunk már az ellenzéki képviselőtársaim szájából, hogy miért nem jó ez a javaslat, és hát azt nem mondanám, hogy számtalan érvet hallottunk a kormánypárt soraiból, hogy miért szeressük ezt a javaslatot. Én is inkább amellett érvelnék, hogy miért nem jó ez a javaslat.
Az egyik fontos dolog, hogy nem a kétszintű fővárosi önkormányzattal van a probléma. Azzal van a probléma, hogy immár négy éve nem tudnak megállapodni egymással a fideszes főváros és a Fidesz-többségű kerületek polgármesterei, sőt, hogy a helyzet sokkal rosszabb legyen, már most is számos fideszes polgármester ül a Fővárosi Közgyűlés padsoraiban, mégsem sikerül konszenzust teremteni. Ezzel van a probléma.
(17.50)
Úgy gondolom, hogy ha ez a helyzet továbbra is így maradna, akkor valóban, a főváros irányítása továbbra is nehéz helyzetben lenne.
Nem hiszem, hogy pusztán tartalmi kérdés az, amit az ellenzék feszeget. Az, hogy a kormányzat az elmúlt négy év gyakorlatát folytatva most is képviselői indítványban adja be azt a törvényt, amit egyébként normális társadalmi vitára kellene bocsátania. Semmiféle egyeztetés nem történt sem az érintettekkel, sem az ellenzéki pártokkal, hacsak nem tekintjük egyeztetésnek valóban, hogy meghallgattak húsz fideszes fővárosi polgármestert, akik esetleg elmondták, hogy hát tényleg milyen jó ez a javaslat, nekik sem juthatott volna jobb az eszükbe, ha nem nekik jutott volna eszükbe.
Semmiféle érvet nem hallottunk a tekintetben, hogy miért alkotmányos ez a javaslat. A képviselőtársaim korábban feszegették ezt a kérdést, nem megnyugtató rendezése a most fabrikált módosító indítvány sem ennek az ügynek, meggyőződésem szerint továbbra is alaptörvényellenes javaslat van előttünk. Úgy gondolom, hogy társadalmi vitára van szükség ilyen fontos dologban, ezt majd a későbbiek során ismertetni is fogják a képviselőtársaim.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi