DR. LATORCAI JÁNOS

Full text search

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megkövetem a tisztelt Házat, rosszul emlékeztem, ez a bizonyos 1994-es előterjesztés nem Pénzügyminisztérium minisztériumot, hanem Külügyminisztérium minisztériumot említett. Ez azért is fontos, mert a következő dologra Józsa István képviselőtársamnak is kellene emlékezni.
Nem tudom, hogy emlékszik-e arra, amikor a frakción belül kitört egy bizonyos patália önöknél 2002-ben, mert az akkori minisztériumok felsorolásáról szóló törvényben véletlenül kimaradt a Külügyminisztérium, és akkor a külügyminiszter elég súlyos személyiség volt önöknél, éppenséggel a párt elnöke. (Korózs Lajos közbeszólása.) Ehhez szeretnék valamit hozzátenni, hogy a feladat- és hatáskörökkel kapcsolatban mit mond az előterjesztés. Nem árt, ha elővesszük a múltat, éppen azért, hogy a jövő felé haladtunkban utat ne tévesszünk. Azt írja, hogy az e törvény 1. §-ában felsorolt minisztériumok új feladat- és hatáskörének megállapításához szükséges törvénymódosító javaslatot - mert akkor az alkotmány még azt írta elő, most már nem írja elő - a kormány e törvény hatálybalépésétől számított 120 napon belül köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. Tehát volt 120 napja arra, hogy ezeket a feladat- és hatásköröket kimunkálja, viszont felhatalmazást kapott a kormány, időbeli megkötéstől függetlenül, hogy a költségvetés keretei között az e törvény végrehajtásához szükséges fejezeti átcsoportosításokat végrehajtsa. No, hát itt is lehetne vitatkozni. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Most viszont szeretném mondani, hogy nincs ilyen törvényi kötelezettség, hanem csak az alaptörvény értelmében a részletes feladat- és hatáskörét a kormány eredeti jogalkotói hatáskörében kiadott rendeletben írja le, és le fogja írni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi