DR. RÉTVÁRI BENCE

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a kormány a javaslatot támogatja, bár ez nyilván már a következő kormány saját szervezetalakítási szabályait tartalmazza magában, tehát nyilván a következő kormány működésének lényegi követelményeit tartalmazza teljes mértékben. Ahogy az előterjesztő is utalt rá, az Alaptörvényünk rögzíti minden kormányzat számára a szervezetalakítási szabadságot.
Ezen a téren a józan ész alapján szerintem mindenki úgy gondolja, hogy magának a kormánynak a felelőssége, hogy olyan struktúrát alakítson ki a kormányzati szerkezetben, amely szerinte jól működik. Ez nyilván az ő felelőssége. Ez a javaslat itt, formálisan az Országgyűlés előtt fordul meg, de nyilvánvalóan a kormány szabja ezt meg, és nem az ellenzék szabja meg a kormánynak, hogy milyen struktúrában működjön, hiszen a felelősséget is a kormányzat vállalja ezért.
Régóta hangoztatott elképzelésünk a dereguláció, aminek az a lényege - a formális és a tartalmi deregulációnak egyaránt -, hogy minél kevesebb törvény tartalmazzon minél kevésbé részletes szabályokat, és amit lehet - amit a törvényi garanciák, az alkotmányos garanciák másként nem írnak elő -, minél alacsonyabb szabályozási szinten, ne törvényben, hanem kormányrendeletben, ne kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben szabályozzunk. Ez a terület pontosan az, ahol ennek a deregulációnak helye van, hiszen a kormányzat átalakítása, belső hatáskörök átcsoportosítása kormányzati belügy. Kevésbé a parlament ügye, mint inkább a kormány belügye, hogy miként szervezi a munkát. A feladatait más jogszabályok rögzítik, de a szervezeteinek kialakítása és azok hatékonyságának biztosítása egy az egyben a kormány felelőssége. Éppen ezért indokolt, hogy ne minden kérdés, amely korábban itt, a parlament előtt, a parlament asztalán feküdt, legyen szintén a parlament előtt módosítandó, hanem a kormány akár belső kormányrendeleti szinten is átstrukturálhatja a saját működését. Ebből a szempontból fontos tehát ez a törvénymódosítás, amely most már kifejti sokkal részletesebben a korábbi minisztériumi felsorolási törvényhez képest a kormányzat felépítésének vázát, és nyilván ezt tartalommal a következő hetek kormányzati jogalkotása fogja meghatározni.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a korábbi szokásoknak is megfelelően, illetőleg az Alaptörvény már említett szakaszában megfogalmazott felhatalmazás szerint adjuk meg a kormányzatnak a szerkezetátalakítási szabadságát, hiszen itt abszolút kormányszervezési kérdésekről van szó, és bár az ellenzék sokszor vetette már föl ezzel kapcsolatban a törvényi szabályozás igényét, itt alaptörvényi mérce abban az esetben van, ha az állampolgárok alapvető jogait befolyásolná, szabályozná, korlátozná vagy kiterjesztené adott esetben egy-egy javaslat.
Ez viszont nem az állampolgárok alapvető hétköznapi jogairól szól, hanem az állam szervezeti-működési szabályairól. Éppen ezért indokolt, hogy ebben a szabályozottság szintje csökkenjen, a jogszabályok átláthatóbbak legyenek, és a deregulációs folyamatban, amiben már korábban is előrehaladtunk és több száz országgyűlési határozatot, kormányrendeletet vagy törvényt dereguláltunk, tovább is haladjunk ezen az úton.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi