DR. CZOMBA SÁNDOR

Full text search

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány 2010-ben, amikor a kormányváltás volt, világossá és egyértelművé tette, hogy a nyugdíjrendszer átfogó és alapos vizsgálatára kerül sor. Ennek mentén teljesen világossá tettük, hogy nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltése után tudunk fizetni.
2011. december 31-éig élt a korkedvezményes nyugdíj rendszere, 2012. január 1-jétől átalakult a rendszer korhatár előtti ellátássá, ami nemcsak megszövegezésében, hanem tartalmában is egy lényeges változás. Való igaz, 2012-ben arról egyeztettünk a társadalmi partnerekkel, hogy vizsgáljuk felül, hogy a jelenlegi több mint 800 munkakör - ismétlem, 800 munkakör -, aminek a 70 százaléka állami tulajdonban lévő cégeket érint, és 62 százaléka a tömegközlekedésben részt vevőket érinti, tehát buszsofőröket és egyéb alkalmazottakat; ilyen a világon egyébként, zárójelben mondom, sehol nincs. Elismerték tulajdonképpen a szakszervezetek is, hogy ebben a formában ez a rendszer nem tartható fenn, azonban a társadalmi partnerek jelentős mértékben szerették volna ezt a korkedvezményes nyugdíjazási rendszert fenntartani. A kormány vizsgálta annak a lehetőségét, hogy van-e olyan, lehet-e olyan legkisebb közös többszörös, amelyben mind munkáltatói, mind munkavállalói, mind kormányzati szerepkörben sikerül egy olyan lényeges szűkítést megvalósítani, amely egyébként segítheti a korkedvezményes nyugdíjrendszer fenntartását, azonban teljesen egyértelművé vált, hogy a mostani, a korkedvezményes nyugdíjrendszer ilyen formában, mind munkaerőpiaci, mind költségvetési szempontból fenntarthatatlan.
És akkor még egy percben majd, ha lehet, folytatom, elnök úr.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi