TASÓ LÁSZLÓ

Full text search

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! Nagyon szépen köszönöm a kérdését, mert így lehetőségem van arra, hogy a Ház falai között is néhány dolgot a helyére tegyek, és arról tájékoztassam, hogy a kormány elsődleges szándéka az volt, hogy a Magyarországon közlekedőknek, főleg a magyar közlekedőknek segítséget nyújtson.
A megyei matrica bevezetésével, ezzel az új intézménnyel, új lehetőséggel arra nyílik mindenkinek egy óriási lehetősége, hogy rendszeres használójaként a gyorsforgalmi hálózatnak ne vásárolja meg egész évre a matricát, hanem csak azokra a szakaszokra, azokra a megyékre vásároljon, amelyeket használ. Ezzel azt érheti el, hogy lényegesen csökken a költsége, ami az utazáshoz kapcsolódik, és gondolja meg, hogy például az, akinek korábban 42 980 forintot kellett fizetnie, most három vagy négy matricával ezt megteheti. Nagyjából a felére fog csökkenni nagyon sok utazónak, közlekedőnek a költsége.
Ami fontos, hogy a díjmentessé tett szakaszok használata, amelyek nem voltak korábban díjmentesek, pedig azt szolgálják, mivel Magyarországon a gyorsforgalmi szakaszok mindegyike közpénzből valósult meg, közösségi forrásokból vagy saját forrásainkból, azt gondoljuk, azonos közlekedési körülmények esetén mindenki számára azonos kell hogy legyen. Tehát szeretnénk, ha nem a lakóhely döntené el, hogy kinek milyen utazási költségei vannak. Nyugodtan mondhatom önnek, hogy nincsenek olyan vizsgálatok, amelyek azt támasztanák alá, hogy ezzel például valaki bujkálna majd, vagy más rendű utat választana, és ne a gyorsforgalmi utakat választaná.
A gyorsforgalmi utak esetében hadd mondjam el, hogy több esetben nagyon is ráfér a nagyobb forgalom, hiszen megépítjük drága pénzen, és elég komoly a fenntartási költsége is egy ilyen gyorsforgalmi szakasznak, és kevesen mozognak rajta, kevesen használják. Azért tették ezt egyébként, mert nagyon drága volt akár az éves matrica is, és emiatt, ha csökkentjük, biztos vagyok benne, hogy többen oda fognak menni, és biztonságosan fogják inkább választani a gyorsforgalmi pályákat.
Sem Budakalászon, sem Budakeszin nem kell attól félni, hogy változni fognak a forgalmi körülmények. Higgye el nekem, hogy 5000 forint, 400 forint/hónap - 20 forint/nap - senkit sem fog másra kényszeríteni. Köszönöm a figyelmét. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi