KARA ÁKOS

Full text search

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Karácsony valóban minden család, minden ember számára fontos, ugyanakkor a karácsonyi időszak a kereskedelemben a legnagyobb bevételt adó időszak. Valóban kiemelt feladatot jelent a kormányzat, illetve mindannyiunk számára, hogy a fogyasztók megfelelő védelmet és tájékoztatást kapjanak. Ugyanakkor egyébként szintén fontos kormányzati cél, és azt gondolom, mindannyiunk közös szándéka, hogy a Magyarországon működő vállalatok és kereskedők is megfelelő partnerként kerüljenek kezelésre, tehát partnerként részesüljenek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai által megfelelő bánásmódban.
Tisztelt Képviselőtársam! Valóban november utolsó hetében kezdték meg a Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai az ünnepek előtti ellenőrzéseiket. A konkrét kérdésére az a válasz, hogy valóban új szemlélet mellett, új szempontok alapján, nagyobb hangsúllyal kezelik az árfeltüntetést, tehát a fogyasztói jogokkal kapcsolatos megfelelő tájékoztatást, a vásárlói megkárosítások kiszűrését, továbbá valóban az akciós ajánlatokról történő megfelelő tájékoztatás is nagyobb hangsúlyt jelent a mostani vizsgálatok során.
A konkrét intézkedések mellett a fogyasztóvédelmi hivatal munkatársai új szemlélet alapján is próbálják a munkájukat elvégezni. Ennek az új szemléletnek az a lényege, célja, hogy büntetés helyett elsősorban felhívják az eladók figyelmét arra, hogy a megfelelő jogszabályokat tartsák be. Ellenőrzik azt is, hogy a hiányosságokat a kereskedők a megszabott határidőn belül megszüntetik-e, illetve adott esetben nyilván bírsággal kell számolniuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a szabályt szegő kereskedőknek. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi