DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság 2015. június 18-ai ülésén megtárgyalta az egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról szóló, T/4853. számon benyújtott törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 24 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést fogadott el.
A jelen törvényjavaslat alapján az állami vagyongazdálkodás hatékonyabbá tétele érdekében szükséges az egyes vagyongazdálkodási mechanizmusok gyorsítása. Az MNV Zrt. az állam örökösi minőségében nagy mennyiségű hagyatéki ingósághoz jut, jutott, ezek értékesítése, valamint a beszerzett és elavult készletek értékesítése is megvalósulhat az új elektronikus rendszer segítségével. A hasznosítatlan vagyonelemek, a teljes vagyoni kör értékesítésének eredményessége jelentősen javulhat.
A törvényjavaslat javaslatot tesz annak előírására, hogy a tulajdonosi joggyakorlók közül az MNV Zrt. elektronikus árverési rendszert működtessen, amelynek keretében rugalmasan és folyamatosan értékesítheti az állami vagyont. Az elképzelések szerint a rendszert az MNV Zrt. működtetné, de valamennyi állami vagyon bekapcsolható lehet a rendszerbe, a tulajdonosi joggyakorló és az állami vagyonkezelő közötti megállapodás keretében.
Amennyiben ezeket a célokat képviselőtársaim támogatják, úgy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi