DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Hálával és tisztelettel tartozunk Ferenc pápának, hogy e gondolatait megosztotta velünk, és hogy ráirányította a figyelmet erre a mindnyájunk számára oly fontos és oly égető problémára. Mindenekelőtt szeretném önnek is megköszönni a témában tett felszólalását, ugyanis valóban egy rendkívül fontos, az emberiség jövőjét hosszú távon meghatározó kérdésről beszélünk. Ugyanakkor engedje meg, hogy vitatkozzak önnel az ügyben, amit a kormány tevékenységével kapcsolatosan megfogalmazott.
Az enciklika valóban számos olyan kérdést, problémát vet fel, amellyel foglalkoznunk kell, és nem csupán egy-egy jeles napon, hanem rendszerszinten és stratégiai megalapozottsággal, nemcsak beszélnünk kell róla, hanem tennünk kell közösen, felelősséggel, együttesen. Ferenc pápa enciklikája csodálatos lelki és szellemi támogatást nyújt ahhoz a törekvésünkhöz, amit környezetvédelemért felelős tárcaként mindennapi munkánk révén kívánunk megvalósítani, ez pedig nem más, mint hogy hazánkat a fenntartható természeti erőforrás-felhasználás felé orientáljuk.
Mindannyian tudjuk, hogy az egészséges környezet nemcsak életminőségünket határozza meg, de versenyképességi előnyökkel is jár. Környezetpolitikánk kiemelt célja, hogy az ország gazdasági fejlődése, a természeti erőforrások és értékek megőrzése, valamint fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe, továbbá érvényre jusson az Alaptörvényben megfogalmazott egészséges környezethez való jog. Szakmapolitikai elköteleződésünket és meggyőződésünket számos, a kormány, illetve az Országgyűlés által is elfogadott stratégia tükrözi. Ilyen többek között a kormány által még 2011-ben elfogadott, az ökoszisztémáink terheléscsökkenésének, a természeti erőforrások takarékos használatának, valamint a gazdaság fenntartható fejlesztésének érdekét szolgáló nemzeti környezettechnológiai innovációs stratégia.
A környezetvédelem egyike azoknak a területeknek, ahol átgondolt tervezés zajlik már több mint 20 éve, hiszen 1995 óta folyamatosan készülnek a nemzeti környezetvédelmi programok, a tisztelt Országgyűlés épp a közelmúltban fogadta el a 4. nemzeti környezetvédelmi programot a 2015-20-as időszakra vonatkozóan. A fejlesztések forrását elsősorban az Európai Unió társfinanszírozásával, a magyar költségvetés hozzájárulásával tudjuk biztosítani. A rendelkezésre álló európai uniós források 15 százalékát, mintegy 1118 milliárd forintot környezetvédelmi és energiahatékonysági célokra fordítunk majd, ami jelzi e terület fontosságát is.
(13.30)
A 2009-2014 közötti időszakban Magyarország környezeti állapota több környezeti elem, illetve tényező és folyamat tekintetében kedvezően változott. Ferenc pápa enciklikájában a géntechnológiával módosított szervezetekkel, a GMO-kkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a génmódosított növények használata néhány régióban hozzájárult a gazdasági növekedéshez, azt is eredményezte, hogy a megművelt területek kevesebb kézben koncentrálódnak, kiszorítva ezzel a kistermelőket. Arra is rávilágít, hogy a génmódosított növények lerombolják az ökoszisztémákat, és csökkentik a gazdálkodási módszerek sokszínűségét. A fentiek miatt tudományos és társadalmi vitára hív fel bennünket, ösztönözve egyben a független, több tudományterületet átfogó kutatásokat is.
Magyarországon évek óta határozott GMO-mentes politikát folytatunk, melynek egyértelmű üzenete egybecseng Ferenc pápa szavaival. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy a GMO-kkal kapcsolatos tudományos vizsgálatok nem kielégítőek, nem teljes körűek, hiányoznak például a többgenerációs állategészségügyi vizsgálatok vagy a hazai ökoszisztémákra gyakorolt esetleges káros hatásokat feltáró kísérletek, nem támogatjuk a GMO-k engedélyezését. Égető szükség lenne tehát tudományos, független kutatásokra is. Az Alaptörvénybe többek között azért került be a GMO-mentes mezőgazdaság hosszú távú megőrzése mint kiemelt stratégiai cél, hogy ezzel is biztosítsuk az állampolgárok egészséghez és az egészséges környezethez való alapvető jogait.
Tisztelt Ház! Jelenleg etikai értékválság van jelen a világban. A problémák megoldásának kulcsa az emberek szemléletmódjában, a magunkhoz és a világhoz, a természethez és a környezethez való viszonyunk megváltozásában keresendő. A fogyasztásra koncentráló fejlődésorientált szemléletmód megváltoztatására van szükség. Harmonizálva az előző gondolattal, hazánk környezetpolitikájának fő célja az életminőség javulásának biztosítása, természeti erőforrásaink fenntartható használata mind a termelés, mind a fogyasztás terén, az erőforrás-takarékos, erőforrás-hatékony zöldgazdaság megteremtése. Mind a három célhoz kapcsolódik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodási képesség és a környezetbiztonság javítása.
A horizontális célunk pedig nem lehet más, mint a társadalom környezettudatosságának erősítése. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi