ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Falujárásaim keserű tapasztalataként magam is beszámoltam olyan jelenségről, amikor az amúgy alulképzett, a közösségen élősködő személy nem vállalta a munkát 5000 forintos napszám esetén sem. Alapszabály: ha az az életerős ember, aki akkor sem dolgozik, ha van munka, az ne is egyék.
Itt a részünkről egy egyetértő bólintással pontot is tehetnénk a Pintér Sándor által fémjelzett törvénymódosítás vitájára. Csakhogy a tisztelt Ház elé került törvénytervezet olyan messze van a Jobbik által vallott ökoszociális modelltől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez a javaslat gyökeresen szembemegy a Somogyi Imre-féle, Németh László-féle kert-Magyarország gondolatával. Ez a javaslat a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított vidéki régiók szegényeire megalázó módon csak cselédként, nem pedig méltósággal bíró állampolgárként tekint. Évtizedek alatt kiforgatták a parasztságot ősi jussából, először a kommunisták által a magyar falun végigvert kollektivizálással, majd a kárpótlási jegyes csalássorozattal.
A nemzeti felemelkedés zálogát jelentő, önfoglalkoztató családi gazdaságok helyett a szocialista kolhozokat felváltó, bérmunkásait a végtelenségig kizsigerelő tőkés nagyüzemeket favorizálták. A társadalmi hasznosságot hírből sem ismerő, nemzetellenes, egyoldalúan profitalapú birtokpolitikával tág teret adtak az iparszerű tömegtermelést folytató, társadalmi felelősségérzettel nem rendelkező, vidékpusztító agrárnagyüzemeknek.
A folyamatot Ady egy évszázada már látnoki módon leírta, ezért hadd idézzek A tavalyi cselédekhez című verséből. „De jött egy kóbor ivadék, / Rabló, szerencsés ritterek / Népe, akiknek sarj-során / Ma tán zsandár-miniszterek / Tobzódnak az Idő torán, / Igazi magyarság torán. / Ma gróf-sorban ők diktálnak, / De vannak, kik még emlékeznek, / S ha kell, ki is állnak.”
A kialakított nagybirtokrendszer haszonélvezői csak a földalapú támogatásokból súlyos milliárdokat kaszálnak, miközben egész falvak lakossága tengődik munka nélkül és gebedhet éhen, híven tükrözve azt a társadalmi katasztrófahelyzetet, ami mondjuk, szűkebb pátriám, Somogy megye sokszor már nem is Alsó-Balkánt, hanem Belső-Afrikát idéző leszakadt perifériáin kialakult.
Dél-Somogy 12 idegen vagy hazai hátterű agrárcégóriása csak az elmúlt években 18 milliárd forint támogatást kapott. Van olyan kft., zrt., latifundium élén pöffeszkedő mohó Döbrögi, amelyik ennek ellenére a több ezer hektárján alig egy tucat embert foglalkoztat. S akkor a belügyminiszter megajándékozná ezeket a jöttment idegeneket vagy a náluk fikarcnyit sem különb magyar oligarchákat a jobbágysorba süllyesztett olcsó munkaerővel is. A rácsok mögé szánt, Bantusztánná alakított falvak népét terelnék a földjeikre, hogy állami segédlettel még csak véletlenül se kelljen normális, emberi bért fizetniük bérmunkásaiknak.
Két és fél évszázada, amikor az akkori oligarchák vetették el a sulykot, és nem tudták, hogy hol van a népnyúzás határa, Magyarország királynője, Mária Terézia az adóalanyok védelmében bölcsen felismerte: etetni kell a juhot, hogyha nyírni akarja. Megfontolandó igazság lenne ez a mai ország-irányítók számára is, nem pedig kizsigerelendő igavonó barmot csinálni a vidék lakosságából.
El kell kerülni azt a sorsot, amit a két világháború közötti egyik legjobb népi írónk, Sinka István festett meg a Fekete bojtár vallomásaiban, a kisgyermekkorától öregségéig az egész életét ínszakasztó munkával végigrobotoló magyar cseléd sorsát, aki a varjúcsőszségből is kivénülve, alkalmatlanná válva arra, hogy ura számára további profitot termeljen, télvíz idején halálának közeledtét érezve, éhezve, fázva, legyengülve, kivert kutyaként a vermesi uradalom egy trágyadombjába ásott magának üreget, mert ott legalább meleg volt, és aztán ez a kupac trágya lett a szemfedője is.
Reméljük, leleményességükben nem fogják leporolni a rabszolgatörvényként emlegetett, a munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1898. évi II. törvénycikket, amely lehetővé tette a munka úgymond jogtalan abbahagyásakor alkalmazható hatósági erőszakot.
(21.10)
Magyarul, a sztrájkba lépő agrárproletárok karhatalommal történő jobb belátásra bírását, vagy a derestörvénynek csúfolt, a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1907. évi XLV. törvénycikket, amely megtiltotta a mezőgazdasági cselédek év közben történő költözését, és lehetővé tette a kiskorú cselédek testi fenyítését. Reméljük, nem húzzák elő a kilencedszedés, a robot, azaz az ingyenmunka, valamint a jus primae noctis, tehát az első éjszaka jogának baráti oligarchákra történő kiterjesztésének ötletét.
Ceterum censeo, a nagybirtok túlsúlya, a vidéki lakosság cselédsorba kényszerítése maga a társadalmi döghalál. Ez nem a magyar, hanem a dél-amerikai út! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
