DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Valóban, egyébként mindannyian tévesztünk időnként. És még néha esetleg Gőgös képviselőtársammal is egyet tudok abban érteni, hogy ha népszavazási kezdeményezésről van szó, akkor senkinek semmi köze egyébként, hogy ki mit ír alá. Én úgy gondolom, hogy 2010 óta meg kiváltképpen. Ön az előzőekben mondta, hogy azért nem írták alá… És itt már javultak az arányok, mert ennél a népszavazási kezdeményezésnél 181 ezer érvényes aláírást talált a Nemzeti Választási Bizottság. Úgyhogy valóban szerintem, mint ahogy senkinek tényleg semmi köze… És azt, amit korábban elmondott, hogy mert kihez jut az adat, hogy ha önnek erről tudomása van, akkor legyen kedves feljelentést tenni, mert az minimum egyébként hivatali visszaélés lenne. (Dr. Bárándy Gergely: Hagyjuk már ezt a rossz dumát folyton! Polt Péter…)
Az, hogy egyébként 2007-ben volt-e olyan, aki tartott tőle: bizonyára volt. Panaszkodtak is egyébként akkor is - ugye, ez a szociális népszavazásra történő aláírásgyűjtés volt -, hogy azért nem írják alá. Tehát hogy valamilyen félelem esetleg akkor volt az emberekben, de ennek ellenére, mint az előbb említettem, négy nap alatt 360 ezer körüli érvényes aláírást tudtunk összegyűjteni mind a három kérdésre.
Szóba került még itt, hogy mert mennyivel egyszerűbb lett volna, hogyha együtt írjuk ki. Ez most került az Országgyűlés elé, és az október 2-án megtartott népszavazás elrendeléséről az Országgyűlés valamikor június elején döntött, úgyhogy ezt nem lehetett volna együtt megtartani. Abban, gondolom, nincs vita közöttünk, hogy akár kettő, akár három népszavazási kezdeményezést olcsóbb együtt megtartani. Itt a Választási Iroda vezetőjének iratából is kiderül, hogy ha egy második kérdést hozzáteszünk, akkor az olyan 180 millió forint pluszt jelent a 4 milliárd 487 millióhoz képest. Valószínűleg ez a szavazólapok legyártásának meg kiszállításának a költsége.
Azt én kifejezetten különösnek tartom, hogy egy olyan párt képviselője kezdeményez népszavazást, amelyik az október 2-ai népszavazásnál arra buzdította a választópolgárokat, hogy ne menjenek el szavazni. Ez szerintem igen érdekes erkölcsi kérdéseket vet föl.
Az is igen érdekes erkölcsi kérdéseket vet föl, hogy mikor beterjesztettük azt, hogy házszabálytól való eltéréssel döntsünk a népszavazás kérdésében, hogy az Országgyűlés elrendeli-e vagy sem, ön nemmel szavazott erre. Tehát valószínűleg ön ugyan összegyűjtött - való igaz - aktivistáival, párttársaival együtt 181 ezer aláírást 60 nap alatt, de annyira nem volt fontos mégsem a dolog, hogy hozzájáruljon akár ön, akár a többi frakciótársa ahhoz, hogy erről akár tegnap dönthettünk volna, hétfő esti tárgyalás mellett.
Még az igazságügyi bizottságbeli vitára szeretnék visszatérni, ahol Bárándy képviselőtársammal vitatkoztunk, hogy a Kúria mit vizsgált felül. Én végigolvastam azóta a Kúria végzését, és ennek a végzésnek a 4. oldalán egyértelműen leírja a Kúria az aláírásoknál, hogy ezek az aláírásgyűjtő ívek nem feleltek meg a népszavazási törvény 15. § (4) bekezdésében foglaltaknak, sőt a kérelmező által sem vitatottan 701 ív esetén nem teljesült a népszavazási törvény 15. § (4) bekezdése. Úgyhogy fenntartom azt, hogy ezt, mármint az aláírások érvényességét vagy érvénytelenségét a Kúria teljeskörűen felülvizsgálta (Dr. Bárándy Gergely: Ez nem azt jelenti, Imre! Teljesen rosszul értelmezed! Nem vizsgálta az aláírásokat. - Gőgös Zoltán: Rosszul értelmezed! - Az elnök csenget.), nyilván a kérelemben foglaltaknak megfelelően. Én ezt látom a kúriai határozatokból.
Szerintem egyébként a Nemzeti Választási Bizottság határozatát teljeskörűen felülvizsgálhatja a Kúria, ha erre irányuló kérelem érkezik. Én a Kúria végzéséből azt látom, hogy egyébként érkezett erre irányuló kérelem. És azt is elmondtuk az Igazságügyi bizottságban, hogy az Országgyűlés a Kúria döntésének nem felülvizsgálati fóruma.
(15.00)
Ami a dolog érdemi részét illeti, én úgy tudom egyébként, hogy e hét pénteken, két nap múlva utolsó napirendként az Országgyűlés három olyan indítványt tárgyal, amelyek gyakorlatilag a népszavazási kezdeményezést okafogyottá teszik. Mindennek tükrében fog nyilván a frakciónk dönteni arról, hogy az A-, illetve a B-változatot támogatja. Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi