GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem akartam itt kétpercesekkel elaprózni a reagálást a különböző véleményekre. Azt szeretném kérdezni államtitkár úrtól - mikor itt mondta, hogy biztosan nem elég a támogatottsága ennek a népszavazásnak -, hogy milyen támogatottság alapján zárták önök be vasárnap a boltokat. Hol volt leírva, mondjuk, a KDNP programjában, választási programjában - vagy a Fidesz-KDNP programjában, mert ez egy csapat -, hogy például bezárják vasárnap a boltokat? Hol volt leírva, hogy eladják az állami földeket? Ugyanis mi pontosan azért akarunk népszavazást, hogy kiderüljön, hogy ezzel egyetért-e Magyarország. Ugyanis önök nem kérdeztek erről meg senkit, hanem behozták a parlament elé; sőt, bocsánat, a földeladást még a parlament elé sem hozták be. Most legalább eljött az a pillanat, amikor ugyan nem igazán szakmai vitát folytatunk, mert szakmai vitát itt, mondjuk, talán hárman tudnánk lefolytatni, már konkrétan, most nem a többieket megbántva, tehát konkrét agrárszakmai vitát, mert még a kormány sem volt képes, államtitkár úr, egyszer idetolni a képét és megvédeni a saját álláspontját!
Ugyanis itt most elég hosszasan vitatkoztunk arról, hogy a 100 ezer az mennyi, meg 200 ezer. Ennek a népszavazásnak, mind a kettőnek, szeretném jelezni, pontosan ugyanaz a jogi alapja, mint amit a parlament nyár elején kvótaügyben kiírt. (Dr. Rétvári Bence: Amit ti bojkottáltatok.) Pontosan ugyanaz, ugyanis népszavazást köztársasági elnök kezdeményezhet… - (Dr. Rétvári Bence közbeszólására:) bocsánat, egy pillanat! -, köztársasági elnök kezdeményezhet, kormány kezdeményezhet, illetve a választópolgárok legalább 100 ezer aláírásával kezdeményezhető. Most akkor mi is van? Lazán kiírtak egy olyat, ami az egyik feltételnek megfelelt, csak azért, mert önök vannak többségben, majd utána reklamálnak, hogy egy valóságban elő nem álló problémával szemben, elköltve 20 milliárdot, nem tudtak elvinni - vagy 17 milliárdot, pontosan fogalmazzunk, de ki tudja, hogy zsebbe még mennyit adtak, mert itt hallom, választókerületenként 500-600 aktivista mozgott, az nyilván nem ingyen volt, meg az nem ingyen utazott, aminek az elszámolása biztos, hogy sehol nincs meg. De Voldemort-ügyben tudjuk, hogy azért vannak ilyen államvédelmi pénzek vagy al-kot-mány-védelmiek, ami nyilván ilyenre jól felhasználható.
Én azt kérdezem, államtitkár úr: milyen felhatalmazás alapján döntötték el, hogy eladják az állami földeket? Hol van leírva bármilyen Fidesz-programban, hogy eladják a földeket? Mi soha nem írtunk le olyat semmilyen programban, hogy el fogjuk adni az állami földeket. Nem is adtuk el. Vettünk 40 ezer hektárt, szeretném jelezni. Nem eladtunk, vettünk. Ezért van erkölcsi alapunk, meg van jogalapunk meg szakmai alapunk arra, hogy igenis, erről megkérdezzük Magyarországot, hogy egyetért-e azzal, hogy most már nyilván elsősorban a maradék állami vagyont, de azért szeretném jelezni, hogy ha ez a népszavazás végigmegy és magas támogatással végigmegy, akkor egy következő kormánynak sokkal nagyobb szakmai alapja van arra meg erkölcsi alapja, hogy amit eddig megcsináltak ebben az ügyben, visszacsináljuk.
Szerencsére olyan jogszabályokat alkottak, amivel ezt gond nélkül meg lehet oldani. Sőt, a minta is megvan. Eddig mi volt? „Földet a gazdáknak!”, majd állami Mezőhegyesi Ménesbirtok. Most akkor hogy van ez? Most akkor mégis kellett a Ménesbirtok, hogy 400 munkahely megmaradjon, vagy hogy van ez most? Most vették meg, most jelent meg a határozat, 2,1 milliárdért.
(16.30)
Valahol ez a két logika nem passzol. Én nagyon egyetértek vele, hogy az a cég egyben megmaradt, mert olyan ökológiai alapjai vannak meg olyan termelő bázisa, amit nem nagyon lehetne szétdarabolva megcsinálni. És lenne még néhány ilyen, amit akár mintagazdaságként vagy tangazdaságként működtetni kellene. De önök nem ezzel foglalkoztak, hanem fölállítottak egy ideológiát, majd utána Lázár bemondta, hogy az aktuális menedzsment mindig szétlopja a vagyont, amit egyébként én határozottan visszautasítok, én ugyan nem voltam csúcsvezetője soha egy ilyen cégnek sem, de dolgoztam ilyenben elég hosszú ideig, és határozottan állíthatom, hogy senkinek a vagyonát nem loptuk el, mert nincsen olyan vagyonunk, hogy most helikopterrel tudjunk röpködni, mondjuk, 200 kilométerre, pedig hosszú időt lehúztunk termelő tevékenységben, és nem csak a szánkat téptük itt, mint az aktuális miniszter úr, még sincs ilyen vagyonunk, meg még sincs ilyen lehetőségünk.
De azt is mondom, hogy legalább annál a vállalkozásnál nagyjából öthektáronként el tudtunk tartani egy embert, azért, mert normálisan kihasználtuk a termőföldből adódó minden egyéb lehetőséget az élelmiszeripartól kezdve a szolgáltató tevékenységig, a kistermelők segítéséig. És erre kellene törekedni, hogy ha már vannak ilyen vállalkozások vagy lehetnek ilyen vállalkozások, akkor ezen keresztül hozzunk már vissza egy valós integrációt, nem olyat, ami majd most készül a TIG raktárbázisán, ahol persze szárítók nincsenek, de erre senki nem gondol.
Én roppantul sajnálom, hogy nincs itt a Fideszből egyetlenegy olyan képviselő, meg nincs itt a kormányból egyetlenegy olyan ember, aki a szakmai részét ennek a törvényjavaslatnak vitatná. Ugyanis mi azt mondjuk, hogy az állami földterület nem arra való, hogy elkótyavetyéljük, és saját klientúrát gazdagítsunk belőle, esetenként még külföldieket is, hanem igenis arra való, hogy aktív vidékpolitikát csináljunk. Azon már lehet egy országon belül vitatkozni, hogy annak az arányai, hogy mondjuk, mennyi legyen ebből az a fajta integráló, szolgáltató nagyobb állami birtok, ami hosszú távon bérli a földeket és megfelelő paraméterek mellett és megfelelő foglalkoztatási kényszer mellett megműveli, és mennyivel segítsük ebből azokat a félig önellátó vagy már majdnem piaci szereplő kisgazdaságokat, amelyeknek lehet, hogy pont húsz hektár kellett volna, de önök inkább elvették és másnak adták oda. Tehát ez a szörnyű ebben, hogy semmi olyan épeszű gondolat mostanában azon túl, hogy harácsoljunk és azon túl, hogy magunknak gyűjtsünk - nem mi magunknak, hanem önök saját maguknak -, nincsen.
Én már számtalanszor elmondtam, amikor meghallom, hogy most már két gázszerelés között Mészáros Lőrincnek arra sincs ideje, hogy megnézze, eddig mennyi földre licitált, és már száz hektárral többet is licitált állítólag, mint amit a családnak lehet, és ezen majd bukik 60 milliót, de hát mit számít ez, legfeljebb majd eggyel kisebb jachtra száll le Rogán a helikopterével. Most ez a probléma, tudják? Amikor nem érti meg a mostani hatalom meg a mostani óriási pénzeket, milliárdokat elsíboló társaság, hogy nincs a koporsó mögött utánfutó. Nincs! És hagyni kellene valamit annak a szerencsétlen vidéki népnek is, amelyik lehet, hogy most azért ment el szavazni az önök fölhívására, mert félti az 55 ezer forintos nettó közmunkapénzét.
De ez nem perspektíva, kedves barátaim! A perspektíva az lenne, hogy vagy hagyni békén a családot, hogy boldoguljon, lehetőleg rábírva, hogy ne csak alaptevékenységet végezzen, hanem pontosan az ökogazdálkodásnak megfelelő szélesebb palettán... - erre ott volt a kishantosi minta. Sajnos, szegény barátunkat éppen holnap kell majd eltemetnünk, Kishantos atyját, Ferit, akit tönkretettek azzal, hogy az életük munkáját tették tönkre egyetlenegy kapavágással, amikor építési vállalkozónak adták oda a földet. És nem igaz - ha az államtitkár úr itt lenne, mondanám neki is -, hogy az egy újonnan alakult vállalkozás volt, egy nagy túrót! Évtizedek óta építőiparral foglalkozott, csak - gondolom - beszállt a Fidesz kampányába, és valahonnan vissza kellett neki juttatni azt a pénzt, amit legegyszerűbb egy olyan területért visszakapni, amin semmit nem kell csinálni, csak fölveszi utána az állami támogatást, pontosabban: az európai uniós támogatást.
Tucatjával zárták ki a munka lehetőségéből meg a megélhetési lehetőségből a hortobágyi gazdálkodókat. Tucatjával! Ajánlom figyelmükbe, itt van a 168 Órában, leírták, azt mondta az egyik, hogy most már nincs tovább, majd én is visszamegyek közmunkásnak, akkor is kapok 55 ezer forintot, ha nem csinálok semmit. Kinek jó ez, képviselőtársaim? Kinek jó ez?!
Ezzel az állami vagyonnal nagyon komoly fejlesztést lehetett volna csinálni, csak egyszerűen figyelembe kellett volna venni például az önkormányzatok igényeit. Az önkormányzatoknál most már ugyan elvontak mindent, tehát most már lassan ez a holdban lesz, de mennyivel egyszerűbb lett volna, hogyha szakemberek segítségével akár helybeli munkavégzést tudnak segíteni! Rengeteg ilyen program volt, Igriciben, a többi helyen elindult, aztán mi lett belőle? Mindenféle munkaerő-kölcsönzésre adogatták oda Farkas Flórinak a milliárdokat. Aztán hova lett? Eltűnt, belement a bérleti díjakba, meg ki tudja, hova ment. De még mindig takargatják, még mindig nem akarják elszámoltatni, és még mindig látjuk, hogy valami oknál fogva - nyilván sokat tud, meg sok embert elvitt szavazni a síbolt pénzen. Gondoljuk már ezt végig! Itt van az országnak egy aktív lehetősége.
Azt mondta Vas képviselőtársam, hogy okafogyott lesz a dolog pénteken. Elolvasta, mi annak a törvénynek a szövege, ami, mondjuk, leállítja az árverést? Abban az van írva szó szerint, hogy a „Földet a gazdáknak” program keretében elindított árverési folyamat befejeződött. És akkor kedden meg behoznak egy olyat, hogy akkor a Darányi Ignác-terv keretében meg folytatjuk, és mennek az erdők is? Mert a halastavakat meg a gyümölcsösöket már benézték. Most mi a garancia arra, hogy a másfél millió hektár erdő vagy valamivel több mint 1,2 millió - pontosan fogalmazzunk - erdő megmarad közös tulajdonunkban? Vagy mi a garancia arra, hogy nem tolják keresztül, hogy a természetvédelmi területnek egy része biztos, hogy nem is az, mert azok pont gyenge minőségű legelők, marha jó pénzeket lehet felvenni érte, a semmiért? Mert ezt látjuk.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy önöknek itt most nem arról kellene vitatkozni, hogy mennyi az aláírás, hanem arról, hogy szakmailag mivel indokolják azt meg, hogy egyáltalán ezt a folyamatot elindították. De erre nincs épeszű magyarázat, hanem azt mondják, hogy merthogy 30 ezer szereplő hozzájutott földhöz. Azt megnézte valaki, hogy ebből, mondjuk, 28 ezer 2 hektárhoz, 2 ezer meg 500-hoz? Megnézte valaki? Mert a nagy biznisz nem a 2-3 hektár volt, hanem a nagy biznisz azok a nagyon értékes területek voltak, ahol még sok helyen ár alatt - mint Fejér megyében, mondjuk, a képviselőtársunk feleségénél - adták el.
Érdekes módon, ahogy megjelent egy fideszes politikus családtag, nem is mertek - visszatérve, hogy ki mer aláírni - még ajánlatot se tenni a gazdák. Ott voltunk az árveréseken, képviselőtársaim! A fortélyos félelem ám igazgatott! Hát, ki mert szembemenni egy helyi kiskirállyal, aki mondjuk, másnap azt mondja, hogy akkor én most megvettem a cégedet, ha nem adod ide, akkor meg úgyis kinyírunk?! Na most, nem a szó fizikai értelmében, hanem gazdaságilag. Miért van az, hogy kisvállalkozóknak mondják azt egy vidéki kisvárosban, hogy te csak ne nagyon hivatkozz arra, hogy kevés a bevételed, amikor itt reklamálsz nálunk, mert megnéztük a NAV-nál? - mondja ezt egy fideszes képviselő. Hogy nézte meg a NAV-nál? Milyen alapon? Hát hol élünk, emberek?! Oroszországban élünk vagy Kazahsztánban, ami a minta? Álljunk már meg egy szóra!
Itt volt a kezünkben egy óriási működő vagyon, a legjobb minőségű földekkel, ami duma, hogy az valamikor is kistermelők kezében… Nem volt az soha kistermelők kezében, legalább a 90 százaléka, az mindig azért volt, hogy ezzel aktív beavatkozás lehessen. Az is aktív beavatkozás, ha odaadom bérbe 20 hektáronként annak, akinek már van 50, de 50-ből nem biztos, hogy megél, meg nem biztos, hogy a családját el tudja tartani. Az is aktív beavatkozás. Meg az is, hogy urambocsá, meghagyok 3 ezer hektárt, hogyha, mondjuk, ott van 300 embernek munkahelye.
És kiadjuk a kilövési engedélyt Magyarország legjobban termelő vállalataira? Majd utána leírjuk az élelmiszer-stratégiába, hogy növelni kell az állattenyésztés arányát. Kivel fogja növelni? Ki fog felkelni reggel ötkor tehenet fejni? Most éppen azzal foglalkoznak, hogy mennyivel javult annak kapcsán, hogy koncentrálódott viszonylag az állattenyésztés; intenzíven mennyivel kevesebb állat tudja ugyanazt a tejmennyiséget például fele annyi gázkibocsátással meg mindennel előállítani töredéke takarmányból. Azért ezen is el kellene gondolkodni.
De az is biztos, hogy rengeteg olyan hely van, ahol meg nincs más lehetőség, mint a Hortobágyon, ahol eddig is kisgazdaságok meg kis, családi alapú birkatenyésztés folyt, mert az tipikusan arra való. Csak érteni kellene ahhoz, amit csinálnak. Meg tapasztalatokat kellett volna gyűjteni az elmúlt húsz évben, nem itt a parlamentben okoskodni, meg utána helikopterrel röpködni. Ez a nagy probléma, képviselőtársaim!
Úgyhogy ne féljenek, még egyszer mondom, mert ha igazuk van, akkor úgyis kiderül, hogy nem megy el erre senki. Rendben van, próbáljuk meg, én meg azt gondolom, mert ha nem próbáljuk meg, akkor önök gyávák. És határozottan mondom, hogy gyávák. Mert nyilvánvaló, hogy miután azt mondják, hogy okafogyott, nem fogják ezt kiírni. Egyébként a kettőt együtt kell kiírni. Az egy valós történet lesz, mert abban az is benne lesz, hogy legyen vége az urizálásnak a jegybankban is meg a többi helyen is, meg benne van az is, hogy ne engedjük elkótyavetyélni a maradék vagyonunkat. Tehát ezen kellene gondolkodni, nem azon vitatkozgatni vagy azon elmélkedni, hogy jogilag ez hogy van.
Jogilag teljesen ugyanaz a kategória, mint amit az Orbán Viktor által benyújtott után kiírtak, pontosan ugyanaz.
És most önök vannak többen, de ez nem mindig lesz így, szeretném jelezni, mert vagy így, vagy úgy, de előbb-utóbb minden hatalom megbukik; a diktatúrák általában durvábban, ettől azért óvom önöket. Jobb lenne, ha ebben is egy kicsit visszafogottabbak lennének, és nem eltakarítanának minden médiaterméket meg minden médiamunkást, aki, mondjuk, felvesz valamit vagy éppen leírt valamit, hanem meg kellene próbálni úgy élni, hogy ne tudjon felvenni ilyet, meg ne tudjanak róla írni ilyet. Ez a lényege a dolognak, mert egyébként itt meg fordított logika van. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(16.40)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi