DUNAI MÓNIKA

Full text search

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sallai R. Benedek LMP-s képviselőtársunk hozzászólása késztetett arra, hogy két percben a vita ezen szakaszában hozzászóljak.
Képviselő úr nem tartózkodott a teremben, majd beszaladt ide, elmondott egy hozzászólást és ismét kiment. Csak közben nem vette észre a képviselő úr, hogy nem azt a napirendet tárgyaljuk, amihez hozzászólt. Ő ugyanis az isztambuli egyezményről beszélt, valamint a nőket és a gyermekeket ért erőszakról. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy itt a Házban ne maradjon válasz nélkül az ő felszólalása, még akkor sem, ha nem tartozott a tárgyhoz.
Az első számú megjegyzésem: Magyarország aláírta az isztambuli egyezményt, igaz, hogy még nem ratifikálta. Ez a törvényalkotási, jogi előkészítési munka jelen pillanatban három minisztérium bevonásával készül nagyon komolyan.
A második megjegyzésem: a három évvel ezelőtt megalkotott büntető törvénykönyv Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely sokkal jobban vagy legalább annyira garantálja a kapcsolati erőszakban a nőket ért bántalmazások méltó megbüntetését, és azóta már szigorítottuk is a gyermekek kapcsán, hogy ez Európa-szerte egyedülálló.
A harmadik megjegyzésem: nézzük meg, hogy milyen országok ratifikálták. Törökország például ratifikálta, de Németország nem ratifikálta. Kérdezem, hogy Magyarországon vannak-e jobban biztonságban az emberek, a magyar nők és a gyermekek, vagy Isztambulban, esetleg Németországban. Nem ettől függ, hogy ratifikáltuk-e az isztambuli egyezményt, hanem attól, hogy egyéb más jogszabályainkban mennyire garantáljuk az országban élők védelmét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi