DR. VAS IMRE

Full text search

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 2015 júniusában Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatót tartott a Fidesz Lendvai utcai székházánál, és egy drótkerítéssel a kezében kijelentette, hogy a bevándorlás egy álprobléma, amit a kormánypártok generálnak. Egy évvel később a Kopaszi-gát-ügyből jól ismert Molnár Gyula, az MSZP elnöke pedig közölte: „Márpedig az Európai Unióban nincs kvótatervezet, tehát a népszavazás szükségtelen.” Még szerencse, hogy a valóság megismerésében nem a szocialisták realitásérzékére kell hagyatkoznunk. Szinte minden képzeletet felülmúlnak az idézett nyilatkozatok.
A német szövetségi statisztikai hivatal szerint a tavalyi évben nagyjából kétmillió ember érkezett Németországba, ami abszolút rekordot jelent a bevándorlás tekintetében. A migrációs helyzet pattanásig feszült, csak Törökországban 3 millió bevándorló várja, hogy útnak eredhessen a jobb élet reményében. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a migránsutánpótlás kiapadhatatlan, és az Európai Unió története legnagyobb kihívása elé néz.
A schengeni külső határ védelmén túl, meggyőződésem, hogy Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy a kötelező betelepítési kvótára irányuló minden határozatot és javaslatot a létező összes fórumon, összes eszközzel megtámadjon és megakadályozzon.
Különösen szeretném felhívni a baloldali pártok képviselőinek figyelmét, hogy a kötelező betelepítési kvóta bevezetésére igenis léteznek konkrét határozatok és javaslatok. Erről, valamint a kvótaper állásáról tájékoztatta tegnap az Igazságügyi bizottság tagjait Völner Pál államtitkár úr. Bármit is mond a baloldal, legalább nyolc döntést hoztak már Brüsszelben a kényszerbetelepítésről. Ebből én hármat említek meg. A Bel- és Igazságügyi Tanács 2015. szeptember 22-én Magyarország ellenszavazata ellenére elfogadott határozata már 160 ezer migráns szétosztásáról rendelkezett, amelyből a kötelező kvóták alapján kellene szétosztani 120 ezer bevándorlót a tagállamok között.
Ez az a határozat, amellyel szemben Magyarország Kormánya, Lengyelország oldalunkon történő beavatkozása mellett és Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult, mivel a döntés álláspontunk szerint ellentétes az uniós joggal. A Bizottság 2016. május 4-én terjesztette elő a közös európai menekültügyi rendszer reformjára irányuló migrációs csomagját, amelynek középpontjában a dublini rendszer felülvizsgálata állt.
Ez a bizottsági döntés már gyakorlatilag a bevándorlók automatikus, felső határok nélküli szétosztásáról szólt, az abban részt nem vevő tagállamokat pedig az Európai Bizottság migránsonként 250 ezer eurós bírsággal sújtaná.
2016. július 13-án az Európai Bizottság döntést hozott arról, hogy javaslata értelmében tovább egyszerűsíthetik a családegyesítés szabályait, amivel kapcsolatban már jelenleg is sok visszaélés történik. Ennek értelmében nemcsak a migránsokat és az ő egyenes ági rokonaikat kellene befogadni, hanem a testvéreiket is. Ráadásul a javaslat kiterjesztené a befogadási kötelezettséget a vándorlás közben létrejött családokra is, tehát például a vándorlás közben kötött házasságokra. Ennyit arról a szocialista állításról, hogy nem létezik kötelező betelepítési kvóta.
Én azt javaslom, hogy maradjunk a tényeknél és a valóságnál, még ha az nem is mindig szívderítő. Ezt a folyamatot megakadályozandó lépésként pedig menjünk el október 2-án a népszavazásra és szavazzunk nemmel! Különösen fontos, hogy a fiatalok is elmenjenek szavazni, hisz ők a jövő zálogai. Akadályozzuk meg a kötelező kényszerbetelepítést! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi