DR. GYÜRE CSABA

Full text search

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak reagálni szeretnék Alpáros Gyopárnak… (Derültség.) - bocsánat, elnézést kérek -, Gyopáros Alpárnak a szavaira. Egyrészt szeretném visszautasítani azokat a vádakat, a Jobbik Magyarországért Mozgalom soha nem tesz olyat itt a parlamentben, hogy úgy reagálnánk valamire, hogy azt nem olvassuk el. Tehát nem szeretném itt a lisszaboni szerződést emlegetni, az előző napirendnél épp eleget fel volt emlegetve, hogy más pártoknál azért ez előfordul; nálunk ilyen nem fordul elő, természetesen elolvassuk. Ennek ismeretében döntünk arról majd, hogy hogyan szavazunk, és ennek ismeretében mondjuk el a vitában az érveinket is. Ebben valóban igaz az, hogy ez arra is vonatkozik, amiről ön beszélt, de általában, az általános megfogalmazás a ragadványnevekkel kapcsolatos ebben a szövegben.
Tehát a ragadványnevekről: lehet, hogy ezek a múltban a rendes vezetéknevet minősítették ragadványnévnek, előfordulhat, nyilván nagyon sok ilyen eset volt, de ez a törvényjavaslat nem definiálja precízen a szöveget, hogy csak ezekre vonatkozik, hanem a ragadványneveknek a megfogalmazását használja. Ezért mondtam én el azt a véleményt, amit ezzel kapcsolatban elmondtam, és valóban úgy van, amit ön elmondott, hogy a régi vezetékneveket, amelyeket ragadványnévnek minősített a későbbi törvény, azokat törölték, azokat vissza lehet venni, ez igaz. Ez igaz, de minden ragadványnévre is, ami korábban az anyakönyvben szerepelt a felmenők esetében, azokat is vissza lehet venni. Én csak azokkal kapcsolatban fejeztem ki a kétségemet, hogy ezekben akár gúnynév, akár csúfnév, akár más is szerepelhet, és gondolom, hogy szerepelt is, amit annak idején beanyakönyveztek, akár a XVII., XVIII., XIX. században, amit egyébként már a XX. században nyilván nem tettek volna bele. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi