LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Arra a sejtelmesnek tűnő kérdésére, hogy „Ennyi volt?”, azt a konkrét választ tudom adni, hogy igen, ennyi volt (Derültség a Fidesz soraiban. - Demeter Márta: Ez nagyon cinikus, miniszter úr!), tekintettel arra, hogy a Honvéd Egészségpénztár követeléseinek a kifizetésére ebben a keretben, tehát a Honvéd Egészségpénztár tagjainak ebben a keretben, ebben a felszámolásban én ma nem látom reális lehetőségét. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
Annak a megvizsgálására én magam mint az Információs Hivatalt felügyelő miniszter, ahol vannak Honvéd Egészségpénztárban károsult munkavállalók, vagy a Honvédelmi Minisztérium vezetése, a honvédelmi miniszter, ahol szintén vannak a Honvéd Egészségpénztárban károsultak, arra lehetünk készek és arra vállalkozhatunk, hogy ezeknek az embereknek a helyzetét, a bérezését, az ellátását, a megtakarításait és a szociális helyzetét megvizsgáljuk. Tehát abban a felszámolási eljárásban, amely jelen pillanatban folyik, és ahol a követelésüket tudják érvényesíteni, valóban kicsi az esély a jelenlegi tudásunk szerint, hogy erre képesek legyenek, hogy ez eredményes legyen, hogy ez célhoz vezessen. De ezek - jól mondja - olyan hivatást és szolgálatot végző munkatársaink, akik arra esküdtek, hogy baj esetén az életüket is készek áldozni a hazájukért, ezért értük különös felelősséget kell viselnie a kormánynak, akár a Honvédelmi Minisztériumnak, akár nekünk, akár más felügyelő tárcának.
Készek vagyunk velük egyeztetni arról, hogy milyen más megoldás jöhet szóba, de a felszámolás keretében nem fogják tudni a követelésüket érvényesíteni. Az a kérdés, hogy ezeknek az embereknek tudunk-e más módon segíteni. Nem kevés pénzről van szó, nem kis összegekről van szó, nehéz visszaadni. Tekintettel arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetése sem és az Információs Hivatal felügyelője sem támogatta azt, hogy az átlagos kockázatot meghaladó mértékű befektetéseik vagy megtaka-rításelhelyezéseik legyenek, a felelősségből nekik is részesülniük kell. De készek vagyunk számukra a segítség formáját megvizsgálni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi