FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr, amelyet elfogadok. Engedje meg, hogy közben megemlítsem, hogy dicséret illeti a kormányhivatalokat, amelyek lebonyolítják ezt az árverést, sokszor olyan körülmények között, hogy itt jelen lévő képviselők, ellenzéki képviselők jelennek meg az árverés napján a kitűzött időpontban, és agresszív, rendbontó magatartásukkal időnként paródiává akarják süllyeszteni az árverést.
(14.40)
Ennek ellenére a kormányhivataloknak szerencsére rendben, akadálymentesen sikerült a feladatukat elvégezni.
Megjegyzem, és mindenkit arra ösztönzök, hogy amit az ellenzék kritizál, hogy miért az nyert, és miért ő volt a nyertes, menjenek el és licitáljanak. Nyílt az árverés (Burány Sándor: Veszünk fel hitelt az Eximbanktól!), ők is odamehetnek, menjenek el, kérjék fel a barátaikat, az is menjen el árverezni, és ők szerezzék meg a termőföldet. Ugyanakkor csak érzékeltetem, hogy a szocialista barátainknál sundám-bundám módon 300 ezer forintos áron keltek el akkor a termőföldek, részvénytársaságok igazgatói, tagjai és tulajdonosai vették meg a földet, most pedig a magyar gazdák. Köszönöm, válaszát elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi