DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Itt az Országgyűlésben többször volt már alkalmunk és lehetőségünk arra, hogy a magyar és a lengyel nép barátságát, a közös történelmi múlt örökségét kifejezzük, akár akkor, amikor a lengyel-magyar barátság napjáról döntött itt az Országgyűlés, akár akkor, amikor az előző ciklusban is idősebb Antall József és Henryk Slawik emlékét örökítettük meg, és ebben a ciklusban is volt már hasonló lehetőségünk itt az Országgyűlésben. Azt hiszem, a következő hónapok is a lengyel-magyar barátság elmélyülését fogják eredményezni, hiszen valami hasonló történik Lengyelországgal, mint ami történt négy-öt évvel ezelőtt Magyarországgal is: egy másfajta európai gondolkodás miatti folyamatos pellengérre állítás, de ahogy ott is sokszor számíthattunk lengyel barátainkra, ők is számíthatnak ránk, Lengyelország mellett az Európai Unió minden területén ott lesznek a magyarok is.
Visszatérve a történelemnek arra a nagyon árny-oldalára, amire a képviselő úr is utalt felszólalásában a katyńi mészárlás kapcsán, engedjék meg, hogy Leninnek egy mondatát idézzem ide: „Nyíltan ki kell mondani, hogy a terror mind elvben, mind gyakorlatban igazságos. Ami megalapozza és törvényesíti, az a szükségszerűség.” Tehát ha a kommunistáknak, a szovjeteknek bármikor a történelemben szükségük volt arra, hogy terrort alkalmazzanak, akkor ez a szükség, a hatalom megragadásának, fenntartásának a szükségessége, minden emberi jog eltiprása számukra világnézeti alappal is rendelkezett.
Intő jel mindenki számára, hogy az évezredes kultúra, évezredes civilizáció ellenére is a második világháború idején könnyen lehetett ilyen barbárságot végrehajtani Közép-Európában, hiába előtte az a kulturális előrehaladás, teljesítmény, az a jogállamiság, ami valamennyire megvalósulhatott Közép-Európa régiójában is, ugyanakkor megmutatja a szovjet uralom, a kommunista uralom, a kommunista elvek gyakorlati megvalósulásának valódi arcát, amelyben minden eszköz szükségszerűen felhasználható.
A katyńi mészárlás volt talán az első a tanácsköztársaság rövid epizódját követően, ami a maga brutalitásában mutatta meg Közép-Európában a kommunista szovjet rendszer valós arcát. Ez volt talán az első letagadott tragédia, amiről nem is lehetett beszélni. Jó jellemzője ezeknek az eseményeknek, hogy ezekről utána a tényeket feltárni, azokról beszámolni senkinek nem lehet; aki mégis ezt kockáztatná, annak jöhet a málenkij robot, a kitelepítés, a letartóztatás vagy adott esetben a kivégzés.
Az ókor óta fennálló folyamatos dilemma vagy igény az emberekben nyilván a halottak eltemetése és a hatalommal való szembenállás; Kreón történetéből ismerjük ezt talán a leginkább - hát itt még síremléket sem lehetett állítani ebben az időszakban az ott elhunyt embereknek. Milyen tragédia az, amikor valaki nemcsak hogy nem tudja, hol vannak a szerettei, de még azt sem tudja, hogy ha esetleg megölték, akkor hova mehet ki a sírjához!
A lengyel-magyar barátság azonban ebben a korszakban is, ebben a nagyon tragikus történelmi korszakban is erősödött, hiszen 1939 és 1946 között 120 ezer lengyel menekült érkezett Magyarországra, jó részük tovább is ment, például 80-90 ezer katona, akik közül 40 ezren Franciaországba mentek, hogy ott a Sikorski tábornok által felállított lengyel légióhoz csatlakozzanak.
Mindenképpen meg kell említsük idősebb Antall József tevékenységét is, akit Apónak is neveztek, és aki sok-sok lengyel barátunk életét mentette meg, az ő védelmezőjükként magánházakban, bérelt panziókban, szállodákban helyezve el az ott üldöztetést szenvedő vagy potenciálisan üldöztetést szenvedő lengyel barátainkat és honfitársainkat.
Március 23-a, ahogy mondtam, a lengyel-magyar barátság napja változó helyszínnel, az egyik évben Lengyelországban, a másik évben Magyarországon ünnepli ezt meg a két ország, általában a két köztársasági elnök. Bízunk benne, hogy az 1956-os emlékév is egy újabb lehetőséget jelent a magyar-lengyel kapcsolatok feltérképezésében, újra nyilvánosság elé tárásában és elmélyítésében is, hiszen már tíz évvel ezelőtt is lengyel részről volt erre fogékonyság: az akkori lengyel-magyar eseményeket bemutató lengyel honlap a legolvasottabb történelmi honlap volt abban az esztendőben Lengyelországban. Bízunk benne, hogy a Stefana Wysyńskiego Egyetem konferenciáján ’56-os lengyel és magyar eseményeket együtt tudunk feldolgozni. Egyúttal a képviselő úrnak mint Csepel országgyűlési képviselőjének is megköszönhetjük azt, amit polgármesterként is tett: Csepel és Szczecin kapcsolataival kapcsolatban kiállítással, megemlékezéssel emlékeztek a lengyel-magyar barátságra, és bízom benne, hogy az ’56-os emlékévben ezt még tovább is tudják folytatni a pályázatuk alapján.
Úgyhogy én is csak azzal tudom zárni, mint a képviselő úr: Isten óvja a lengyel-magyar barátságot! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
