SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Full text search

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Országgyűlés 2012. július 6-án fogadta el az Erzsébet-programról szóló törvényt. A program megvalósulásával Magyarország Kormánya célul tűzte ki, hogy kedvezményes üdülési, pihenési lehetőséget biztosít a szociális üdülési rendszer keretében. Az elmúlt évek során a program a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás valódi, Európa-szerte is elismert, sikeres mintája lett, hiszen társadalmi összefogással, valamint költségvetési forrás bevonásával öt év alatt az elmúlt két és fél évtized legnagyobb üdülési és táborozási programja jöhetett létre hazánkban.
Az Erzsébet-program keretében eddig több mint 600 ezer ember, közülük több mint 300 ezer gyermek jutott üdülési, pihenési lehetőséghez. A program kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, a nagycsaládosokra, a fogyatékossággal élőkre és a nyugdíjasokra. Az Erzsébet-táborokban anyaországi és külhoni gyermekek számára egyaránt biztosított a tartalmas pihenés lehetősége, míg a napközi Erzsébet-táborok a szünidő tartalmas eltöltésére kínálnak megoldást.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddig megvalósult programpontokat figyelve azt mondhatjuk, hogy egy rendkívül sikeres kezdeményezés az Erzsébet-program. Tisztelettel kérdezem ezért államtitkár urat, hogy milyen lehetőségeket kínál a program az idei esztendőben, és mire számíthatunk a jövőben az Erzsébet-programot illetően. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi