DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A múlt héten Magyar Levente államtitkár úr, ha szabad így mondanom, foghegyről odadobott válaszában nem értette, értetlenkedett, hogy mi most a Quaestor-ügy aktualitása. Valószínűleg nem olvassa a magyar újságokat. A múlt héten értesítették ki a Quaestor-károsultakat arról, hogy mennyit szánnak önök, mennyit szán a kormány nekik a kártalanítási alapból. Arra még mindig sokkal kevesebb energiát fektetnek, hogy megtalálják, hol van a Quaestor-vagyon. Az állami alapokból, illetve a Magyar Nemzeti Bank kölcsönéből viszont most megtudhatták, hogy mennyit szán nekik a magyar kormány. Ezt nem tudta Magyar Levente, nem értette. Ez nem baj.
Ezen a hétvégén volt, amire lehetett számítani. Arra lehetett számítani, hogy nagyon sok ember borzalmasan rossz hírt fog kapni attól a kárrendezési alaptól, amelybe a Magyar Nemzeti Bank betette a közpénzt, hiszen már erről is van bírósági ítélet, és erre lehetett számítani. Arra lehetett számítani, hogy még önök sem tudnak 57 milliárd forintból 130 milliárd forintot kifizetni, és nagyon sokan nem fogják megkapni a pénzüket. Borzalmas élethelyzetekkel találkoztunk.
Amire pedig nem lehetett számítani, az pedig az, hogy a Fővárosi Törvényszék úgy, ahogy van, visszadobja a vádiratát a Fővárosi Főügyészségnek. Azt mondta a Fővárosi Törvényszék, hogy a Fővárosi Főügyészség nem mutatta be kellőképpen a bizonyítékait ahhoz, hogy meg tudják kezdeni az eljárást. Hogy ez az időhúzás kinek áll érdekében, azt mindenki döntse el maga.
No de menjünk sorjában! Pénteken nagyjából 32 ezer károsult kapott értesítőt, hogy a magyar állam által törvényben létrehozott alap mennyit szán az ő kártalanításukra, hiszen, ahogy arra majd a későbbiekben kitérek, hogy hol van a Quaestor-vagyon és az hova tűnhetett, hát ott eléggé egyértelmű, de jogi megítélését tekintve sem bonyolult mondatokkal kell nekik beérniük. Ez az alap több mint 10 ezer károsultnak egyetlenegy forintot sem kínál a kártalanításban. Egyetlenegyet sem!
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Nagyon sokan kerestek meg bennünket a hétvégén, borzalmas sorsokkal szembesültünk. Persze van olyan, aki 20 millió forintnál is többet bukott, van olyan, aki még ennél is többet, de van olyan, aki az édesanyját ápolja, az ápolási segélyből él, és most a 300 ezer forintos igényére sikerült önöknek azt mondani, hogy nulla forint az ő jussa. 300 ezer forint kellett volna neki, neki ez a világ. Pedig Orbán Viktor november 20-án azt nyilatkozta a híradóban - szó szerint fogom idézni -, hogy nem általános kártérítésben kell gondolkozni, hanem pontos elszámolás rendszerét kell kidolgozni, ami nem egyszerű jogi és számviteli feladat.
Ebben két lehetőség van: vagy nem sikerült önöknek megugraniuk ezt a nem egyszerű jogi és számviteli feladatot, a másik lehetőség pedig, ami szerintem jóval valószínűbb, hogy önök ezt a végtelenségig leegyszerűsítették. Hat sorban, hat darab érdemi sorban sikerült önöknek 32 ezer károsultat értesíteni. Hat érdemi sorban, hogy mennyi volt a befektetése, mennyit vontak le, mennyi a korábbi kifizetett összeg, és mennyi az, ami nekik jár. Több mint 10 ezer állampolgárnak, több mint 10 ezer károsultnak azt mondták, hogy egy fillér sem jár nekik tovább. Itt azért visszautalnék Völner államtitkár úr vitában elhangzott mondataira, hogy nagyon méltányos ez a törvény. Nem kívánom önnek, államtitkár úr, de egyiküknek sem, hogy annyira legyen önökkel méltányos az állam, amennyire önök méltányosak ezekkel a károsultakkal. Szerintem a károsultak is már úgy vannak vele, hogy inkább ne lettek volna önök ilyen méltányosak. Hogy ők hogyan tudnák ezt visszaellenőrizni? Államtitkár úr, sehogy. Sehogy nem tudják visszaellenőrizni, mert nincs ilyen.
És a vádirat: hát korai volt az öröm, ezt lássuk be. Azt mondták, hogy ekkora ügyben ilyen gyorsan még soha senki nem emelt vádat, aztán úgy, ahogy volt, a bíróság vissza is dobta a vádiratot, mert nem sikerült rendesen bemutatni a vád alapjául szolgáló bizonyítékokat. Ezen nem kell csodálkozni. Azt mondja a fővárosi főügyész, és ezzel be kell érjék önök is, és be kell érjék a károsultak is, hogy 46,6 milliárd forint tűnt el veszteségek finanszírozásában. Ezek offshore cégek voltak? Ugyanolyan offshore cégek voltak, mint amiről most kiderült, hogy Panamától Nevadán át Kecskemétig, Horváth Zsoltig sikerült mindenkinek pénzt és pozíciót juttatni? Olyan offshore cégek voltak? Került oda állami pénz? 410 millió forintot bukott ebben a Földművelésügyi Minisztérium, de még a Külügyminisztérium is elbukta ennek a 3,8 milliárd forintnak a hozamát. Ezek azok a kérdések, amelyek foglalkoztatnak bennünket és foglalkoztatják a károsultakat. Köszönöm a türelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi