NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársak, hiszen már csak azok vannak jelen! Az Országgyűlés az 1945-ös budai kitörés emlékére, mártír hőseink becsületből, hűségből, kitartásból, önfeláldozásból és hazaszeretetből való példamutatásának elismeréséül február 11-ét a becsület napjává nyilvánítja. Az Országgyűlés felkéri a kormányt, az önkormányzatokat, az oktatási intézményeket, a civil szervezeteket és a hazafiakat, hogy a becsület napjáról minden évben méltó keretek között emlékezzenek meg. Az Országgyűlés felkéri az Európai Uniót, hogy a becsület napján emlékezzen meg arról a magyar-német áldozathozatalról, amelynek köszönhetően a szovjetek nem tudták egész Európát megszállni.
Tisztelt Képviselőtársak! Ez persze nem egy elfogadott országgyűlési határozat, de a Jobbik megjelenésének köszönhetően legalább az Országgyűlés honlapján megtalálható már egy ilyen javaslat, egy ilyen emlékjavaslat annak 70 oldalas indokolásával együtt, amely jobbára az Országgyűlési Könyvtár Képviselői Információs Szolgálatának köszönhető, amely kérésemre ezt elkészítette. Így a közbeszédben végre témává válhat az, hogy valóban Budapest magyar-német védőseregének köszönhető, hogy a szovjetek nem tudták Európa még nagyobb részét megszállni, hiszen ez a honvédő német-magyar védősereg itt a magyarság fővárosánál, amit Sztálin menetben parancsolt elfoglalni, több mint száz napon át tartóztatta fel a szovjet ostromlókat, ebből 53 napig teljes bekerítettségben. Súlyos áldozatokba került ez természetesen, gondoljunk csak a katonai kórházakban lángszóróval elpusztított sebesültekre a megszállás során.
Mindezek után joggal mondhatjuk, hogy nem ítélhetjük el azokat, akik a kilátástalan helyzetben a dezertálást választották a magyar honvédek körében, és ezáltal a túlélést, hiszen túlélőkre, a magyar életre szükség volt.
De fejet kell hajtsunk azok előtt is, akik meghaltak azért, amit mi Európának gondolunk, és ami a nemzetek Európája kéne legyen. Ehhez képest a történelem internacionalizmust és hasonlóan nemzetellenes globalizmust hozott. 1945. február 11-éről nem lehetett megemlékezni évtizedekig, és tulajdonképpen nem lehet a mai napig sem, nemhogy film, állami megemlékezés sincs évről évre a kitörésről. De erőt meríthetünk mégis a Trianon-megem-lé-kezésekből, hiszen kezdetben hasonlóan fasisztának, nácinak és hasonló bélyegekkel illettek minket, mindennek elmondtak minket, amikor Trianon-megemlékezéseket szerveztünk, de 2010-re sikerült elérnünk, hogy ezeket az oly sok mindennek elmondott Trianon-megemlékezéseket végre állami szintre emeltük. Persze nem úgy, ahogy mi igazán akartuk: a nemzeti szétszakítottság gyásznapjából a nemzeti összetartozás ünnepét hozta létre a Fidesz, de mégis legalább valamilyen formában elmondhatjuk, ha még van is teendőnk, hogy sikerült állami szintre emelnünk a megemlékezést.
Hasonló feladatot vállal most a Jobbik újabb és újabb elfeledett vagy nem kellően méltóan kezelt történelmi emléknapjaink méltó megbecsülésének helyreállításával, hiszen feladatunk van még bőven. Gondoljunk csak arra, hogy 1945-ben a benyomuló szovjet csapatok a Szabadság téri emlékműcsoportot, vagyis nemzeti emlékhelyünket rombolták le, és építették fel a helyén saját obeliszkjüket. A rendszerváltás után 13 évvel a tér átépítése kapcsán joggal hitte minden jóérzésű ember, hogy végre minden a helyére kerül: a szovjet katonák emlékműve a temetőbe, a magyar történelmi emlékművek pedig vissza a Szabadság térre, de nem ez történt.
Magyarország politikai vezetői, a nemzet megkérdezése nélkül, a Szabadság tér eredeti állapotának helyreállítása helyett a szovjet hősi emlékmű teljes pompában való visszaépítése mellett döntöttek. Mindennek tetejébe az emlékművön a mai napig a „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” felirat díszeleg mindnyájunk nevében, annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, amely elfoglalta és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezerszámra erőszakolták meg asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra, akiknek a nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között, és amikor 1956-ban az általuk diktált elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el.
Úgy érezzük, a parlamenti pártok ezzel megadták a végső kegyelemdöfést az egész rendszerváltásnak, aminek az alapja elvileg éppen az volt, hogy kimondtuk: a ’45 óta „szovjet felszabadítás” néven emlegetett esemény valójában megszállás volt.
(20.30)
És mi változott? Sajnos nem sok. Vörös festékkel öntötték le a minap és megkísérelték szétverni a Csúcs-hegyen található katonasírt, melynek immár páncéltáblája van az óbudai Jobbiknak köszönhetően, így - bár a betonból kitört egy kis darab - ellenállt az ütéseknek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bízom benne, hogy a Honvédelmi Minisztériumban lesz annyi bátorság, hogy végre legalább elítéli a magyar katonasír elleni magyarellenes támadást, ha már állami megemlékezés sajnos továbbra sincs a kitörésről, így helyettük is mondom, hogy dicsőség a hősöknek! (Taps a Jobbik padsoraiban.)
