MESTERHÁZY ATTILA

Full text search

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Engem is Gelencsér képviselő úr szavai indítottak gombnyomásra. Csak azért mondanám a képviselő úrnak, hogy soha nem hangzott el tőlünk olyan, hogy nem örülünk annak, ha több forrás érkezik a magyar sportba, hiszen az eredményesség mind közegészségügyi szempontból, ahogy ön mondta, mind valóban a nemzeti büszkeség okán is fontos. Abban van köztünk talán vita, hogy szerintünk lehetne ezeket a hatalmas forrásokat hatékonyabban, átláthatóbban, hasznosabban is elkölteni, mint ahogy most történik. Hiszen sok esetben valóban az az érzésünk, hogy vagy értelmetlenül, vagy abszolút és egyértelműen politikai célok mentén költik el ezeket a forrásokat, úgy, ahogy képviselőtársaim is beszéltek erről. Éppen, ha valakinek szüksége van egy új stadionra, mert vezető fideszes politikus, akkor kap egyet.
(12.40)
Olcsóbb lenne, hogyha valami mást gyűjtenének a fideszes képviselők, például bélyeget vagy kulcstartót, az nem kerülne ennyibe a magyar adófizetőknek egészen biztosan.
Szilágyi képviselőtársam beszélt az egycsatornás finanszírozásról. Csak hogy meghökkentsem a fideszes képviselőket szocialista sportpolitikusként: Gyurcsány Ferencnek volt először az ötlete az egycsatornás sportfinanszírozás. Hozzáteszem, már akkor sem sikerült megvalósítani, de most sem. Tehát most sem egycsatornás sajnos a finanszírozás, miközben valóban az átláthatóság meg a hatékonyság okán érdemes volna, hogyha valóban egycsatornássá válhatna ez a finanszírozás. Még egy dolgot szeretnék, aztán majd nyomok egy normál hozzászólási gombot is. Azt akartam a képviselőtársam figyelmébe ajánlani, hogy legutóbb a miniszterelnök úrtól hallgattam meg vagy hallgattuk meg mindannyian azt, amikor számon kérték rajta, valaki itt a Házban, hogy mire költik és hogyan költik, miért stadionokra, akkor arra hivatkozott, hogy ők nem csinálnak mást - természetesen viccesen mondta -, mint hogy az általam államtitkárként meghirdetett programot aztán a gyakorlatba is átültetik. Úgyhogy ennyit arról, hogy szocialista politikusként, sportpolitikusként mihez szabad és mihez lehet hozzászólni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi