CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy látom, hogy a szerdai kormányülést felesleges megtartani, mert ön már meghozott egy olyan döntést, amit a kormány még nem hozott meg, hiszen pont azért tárgyalja a kormány e hét szerdán ennek a 73 háttérintézménynek a sorsát, mert még nyitott kérdésekről beszélünk. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszólása.)
Azonban az LMP kérdése alkalmat ad arra, hogy beszéljek az államreformról, egy olyan intézkedésről, amelynek 1990 óta, 25 év alatt számtalan kormány nekikezdett. Azonban mit láttunk a korábbi átalakításoknál? Kisebb minisztériumok, nagyobb háttérintézmények. Konkrétan nem a háttérintézményeknek van vezető minisztériuma, hanem fordítottan működik a rendszer. (Bangóné Borbély Ildikó: Nem kellett volna 34 ezer embert felvenni…)
Ha komolyan vesszük azt, hogy az állam versenyképessége nagyban meghatározza az ország versenyképességét, akkor olcsóbb, hatékonyabb és sokkal gyorsabb államra van szükség. A mostani intézményrendszeri átalakítás azt a célt szolgálja, hogy egy nagyon világos intézményi struktúra jöjjön létre: a minisztériumban hozzák a stratégiai döntéseket, a kormányhivatalokban, a járási hivatalokban pedig ezeknek a végrehajtásával foglalkoznak.
Ott, ahol indokolt, és meg kell tartani a háttérintézményeket, ott az illetékes minisztereknek minden minisztérium esetében van lehetősége a következő kormányülésen és az azt követő kormányüléseken pedig tematikusan bemutatni ezeket az érveket.
Az intézményrendszeri átalakítás azonban nem a teljes köre az államreformnak. Ez egyrészt szól egy intézményrendszeri átalakításról és az ehhez kapcsolódó humánpolitikai kérdésekről; szól a vonatkozó szabályok módosításáról - ezért terjesztett a kormány 2015-ben 110 törvénymódosítást a parlament elé, amiből 108-at a parlament elfogadott -; és szól természetesen egy jelentős díjtételcsökkenésről is, hiszen ha az állam olcsóbb és kisebb, akkor ez természetesen a hétköznapi emberek mindennapi életében is meg kell jelenjen.
Ennek köszönhető például az, hogy 2016. január 1-jétől 10 milliárd forint értékben különböző illetékeket eltörölt a kormány. De ugyanennek a díjtételcsökkenésnek a párhuzamába állítható az az intézkedés, amely szerint most már, hogy ha az állam vagy bármelyik állami szervezet kicsúszik a rendelkezésére álló határidőből, akkor neki vissza kell fizetnie minden illetéket az állampolgárok számára. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Az ország versenyképessége pedig az állam versenyképességétől is függ, ezért ezeknek a háttérintézményeknek meg kell találni a kormányon belüli, illetve minisztériumi struktúrán belüli helyét. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi