IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Ahogy Stanisław Worcell lengyel forradalmár olyan megindítóan és érzékletesen leírta 1849-ben: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” Ezt az örök barátságot Európában egyedülálló módon a két ország parlamentje 1997-ben törvényesen is megörökítette, és minden év március 23-án megemlékezünk róla.
A szoros magyar-lengyel kapcsolatok a középkorra nyúlnak vissza, a két uralkodóházat már az Árpád-korban dinasztikus kapcsolat fűzte össze. A XIV. században az Anjou-házi Nagy Lajos király idején perszonálunió fogta össze a két országot, Nagy Lajos király kisebbik lánya, Szent Hedvig pedig Lengyelország védőszentje lett. A lengyelek ma is legnagyobb uralkodóik között tartják számon Báthory István erdélyi fejedelmet, aki 1575 és 1586 között ült a lengyel trónon. II. Rákóczi Ferenc fejedelem lengyel földről hazatérve indította meg szabadságharcát. Az 1848-49-es magyar szabadságharc kiemelkedő tábornoka volt a lengyel szabadsághős, Bem József. Az elmúlt évszázad viharaiban Magyarország 1920-ban a csepeli Weiss Manfréd Művekben gyártott, 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmánnyal segítette a lengyeleket a támadó szovjet-orosz Vörös Hadsereggel szemben, és amikor 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország lengyel menekültek ezreinek adott otthont.
Az 1956-os lengyelországi poznańi felkelés, a lengyelek szabadságküzdelme iránti szolidaritás hangsúlyos szerepet játszott a magyar forradalom ér-le-lődésében. 1956. október 23-án Budapesten ugyanis a Bem-szobornál rendezték a nagygyűlést. A magyarok és lengyelek hősies megmozdulása a szabadság iránti örökös vágyunk és az Európa második világháborút követő erőszakos felosztásával az egész régió rabigában tartása elleni tiltakozásunk tanúbizonysága volt.
A nemzeteink által 1956-ban tanúsított, kölcsönös szolidaritás és segítség egy olyan különleges értéket képez, amelyre kötelességünk közösen emlékezni. A rendszerváltozás idején a lengyel Szolidaritás mozgalom szolgált példaképül a magyar ellenzéki erőknek. A két középeurópai ország egyszerre lett a NATO és az Európai Unió tagja, és 2011-ben Magyarország után az év második felében Varsó vette át az EU soros elnökségét.
(15.00)
De szóljunk pár szót a jelen értékeiről és kihívásairól is. A visegrádi négyek szervezete mint politikai integráció a középeurópai országok számára a legfontosabb XX. századi örökség. Ebben az évtizedben ismét felértékelődött a régiónk, egyrészt mint az EU keleti határa - elég csupán az orosz-ukrán konfliktusra gondolnunk -, másrészt mint az EU déli, keleti határa, amely a balkáni és migrációs turbulenciák során került a figyelem középpontjába. A V4-ek eddigi legfontosabb eredménye az orosz-ukrán háború eszkalálódásának csillapítása volt és maradt.
Nem hunyhatjuk be a szemünket afölött sem, hogy az EU Bizottsága a közelmúltban jogállamisági vizsgálatot indított a lengyel alkotmánybíróság és a közmédia átszabása miatt. Sajnos látjuk, hogy hazánkban a közmédia mára a pártállam hűséges, a Kádár-korszak korai időszakát idéző kiszolgálója lett. Ezért is fontos időben felemelni szavunkat a lengyel barátaink jogállamának védelmében.
Végezetül hadd idézzem báró Eötvös József szavait: „Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene s jövője sem.” Ennek jegyében szeretném köszönteni a magyar-lengyel szolidaritás évét az LMP nevében. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi