IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink! Ahogy Stanisław Worcell lengyel forradalmár olyan megindítóan és érzékletesen leírta 1849-ben: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” Ezt az örök barátságot Európában egyedülálló módon a két ország parlamentje 1997-ben törvényesen is megörökítette, és minden év március 23-án megemlékezünk róla.
A szoros magyar-lengyel kapcsolatok a középkorra nyúlnak vissza, a két uralkodóházat már az Árpád-korban dinasztikus kapcsolat fűzte össze. A XIV. században az Anjou-házi Nagy Lajos király idején perszonálunió fogta össze a két országot, Nagy Lajos király kisebbik lánya, Szent Hedvig pedig Lengyelország védőszentje lett. A lengyelek ma is legnagyobb uralkodóik között tartják számon Báthory István erdélyi fejedelmet, aki 1575 és 1586 között ült a lengyel trónon. II. Rákóczi Ferenc fejedelem lengyel földről hazatérve indította meg szabadságharcát. Az 1848-49-es magyar szabadságharc kiemelkedő tábornoka volt a lengyel szabadsághős, Bem József. Az elmúlt évszázad viharaiban Magyarország 1920-ban a csepeli Weiss Manfréd Művekben gyártott, 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmánnyal segítette a lengyeleket a támadó szovjet-orosz Vörös Hadsereggel szemben, és amikor 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország lengyel menekültek ezreinek adott otthont.
Az 1956-os lengyelországi poznańi felkelés, a lengyelek szabadságküzdelme iránti szolidaritás hangsúlyos szerepet játszott a magyar forradalom ér-le-lődésében. 1956. október 23-án Budapesten ugyanis a Bem-szobornál rendezték a nagygyűlést. A magyarok és lengyelek hősies megmozdulása a szabadság iránti örökös vágyunk és az Európa második világháborút követő erőszakos felosztásával az egész régió rabigában tartása elleni tiltakozásunk tanúbizonysága volt.
A nemzeteink által 1956-ban tanúsított, kölcsönös szolidaritás és segítség egy olyan különleges értéket képez, amelyre kötelességünk közösen emlékezni. A rendszerváltozás idején a lengyel Szolidaritás mozgalom szolgált példaképül a magyar ellenzéki erőknek. A két középeurópai ország egyszerre lett a NATO és az Európai Unió tagja, és 2011-ben Magyarország után az év második felében Varsó vette át az EU soros elnökségét.
(15.00)
De szóljunk pár szót a jelen értékeiről és kihívásairól is. A visegrádi négyek szervezete mint politikai integráció a középeurópai országok számára a legfontosabb XX. századi örökség. Ebben az évtizedben ismét felértékelődött a régiónk, egyrészt mint az EU keleti határa - elég csupán az orosz-ukrán konfliktusra gondolnunk -, másrészt mint az EU déli, keleti határa, amely a balkáni és migrációs turbulenciák során került a figyelem középpontjába. A V4-ek eddigi legfontosabb eredménye az orosz-ukrán háború eszkalálódásának csillapítása volt és maradt.
Nem hunyhatjuk be a szemünket afölött sem, hogy az EU Bizottsága a közelmúltban jogállamisági vizsgálatot indított a lengyel alkotmánybíróság és a közmédia átszabása miatt. Sajnos látjuk, hogy hazánkban a közmédia mára a pártállam hűséges, a Kádár-korszak korai időszakát idéző kiszolgálója lett. Ezért is fontos időben felemelni szavunkat a lengyel barátaink jogállamának védelmében.
Végezetül hadd idézzem báró Eötvös József szavait: „Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene s jövője sem.” Ennek jegyében szeretném köszönteni a magyar-lengyel szolidaritás évét az LMP nevében. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)
