VONA GÁBOR

Full text search

VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tavaly év végén közöttünk egy vita lezáratlan maradt. Akkor én tettem a véleményem szerint egy lovagias, egyértelmű ajánlatot vitás kérdéseink rendezésére, de akkor ön ezt kissé indulatosan visszautasította. Tudjuk be ezt az év végének, de mivel új év, új lehetőségek, én újra javasolnám azt, hogy gondolkodjunk el annak a két vizsgálóbizottságnak a felállításáról, amit tavaly év végén is javasoltam.
Az egyik vizsgálóbizottság az önök által sokszor szorgalmazott, Jobbik és Oroszország közötti kapcsolatot vizsgálná, hiszen nagyon sokszor a képviselőik erről szoktak beszélni. Ebben, ugye nem egyezünk meg, önök azt mondják, hogy a Jobbik Oroszországból kap pénzeket, mi azt mondjuk, hogy ez nem igaz. Nem tudom, volt-e már az elmúlt 26 évben olyan, hogy valaki önmagára kér vizsgálóbizottságot, de ez is eljött. Most azt kérem, hogy állítsunk fel egy vizsgálóbizottságot, és vizsgálja meg a Jobbiknak ilyen irányú kapcsolatait. Sőt, hogy legyen gáláns az ajánlat, ezt vezessék önök, miniszterelnök úr, mi pedig állunk elébe a kérdéseknek, és nézzük meg, hogy mit lehet tudni erről a kérdésről.
A másik vizsgálóbizottság, amit viszont szintén javasoltam ezzel párhuzamosan, az pedig az ön környezetét és ennek is a meggazdagodását vizsgálná. Ezt szívesen vezetnénk mi, és bízom benne, hogy önök is állnak ennek a vizsgálóbizottságnak a kérdései elé, és különösképpen az ön környezetébe tartozó triumvirátusnak, Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek és Andy Vajnának vizsgálná meg azt a meggazdagodását, amiről ön azt mondja, hogy tisztességükkel és szorgalmukkal érték el, mi azt mondjuk, hogy ez nem feltétlenül így van.
Szóval, arra kérem, miniszterelnök úr, hogy ezt a társadalmat, a magyar társadalmat alapvetően érdeklő kérdést tisztázzuk. Mi is az önök által folyamatosan felvetett orosz pénzeket vizsgáló vizsgálóbizottság elé állunk tiszta lelkiismerettel, bármit nyugodtan kérdezzenek. Ott leszünk, és válaszolunk a kérdésekre, és önök is jöjjenek el erre a vizsgálóbizottságra, sőt első körben is elsősorban támogassák ennek a felállítását, és önök is jöjjenek el, és válaszoljanak a mi kérdéseinkre, és akkor a magyar társadalom ebben a két izgalmas kérdésben végre tisztán láthat.
Miniszterelnök úr, arra kérem, hogy ne futamodjon meg ez elől a kihívás elől. Szerintem ez egy lovagias, gáláns ajánlat, kérem, hogy fogadja el. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi