DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. június 3-án megtárgyalta a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10307. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 29 igen szavazat mellett, tehát egyhangúlag összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a törvényjavaslat benyújtását megelőzően az ügy fontosságára tekintettel ötpárti egyeztetést tartott a Belügyminisztérium, amelyen kivételesen minden parlamenti frakció képviseltette magát. Ez a fajta konstruktivitás jellemezte a törvényalkotási folyamat egészét.
Az egyik legnagyobb fejtörést azon mobiltelefonokra letölthető applikációk jogszabályi kezelése okozta, melyek internettechnológiára épülő szolgáltatás eredményeképpen a felek kommunikációját más számára megismerhetetlenné teszik. A befogadott módosító javaslat értelmében a nemzetbiztonsági és bűnüldözési érdekek érvényre juttatását akadályozó, a törvényes ellenőrzést kizáró szolgáltatások is ellenőrizhetővé válnak, a metaadatok átadására kötelezhetők.
Az MSZP-s képviselők által benyújtott módosító javaslat egy bekövetkezett vagy várható terrorcselekmény esetére alkotmányossági szempontból számukra is elfogadható megoldásokat választ. A módosító javaslat így a már ma is meglévő rendőri eszközök alkotmányos alkalmazásának szabályait fogalmazza meg. A rendőrségi törvény törvényjavaslat által megnyitott 7/E. §-át indokolt kiegészíteni azzal a rendelkezéssel, hogy a rendőrség terrorizmust elhárító szerve részt vesz a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények közvetlen következményeinek elhárításához szükséges, e törvényben meghatározott intézkedések végrehajtásában. Indokolt meghatározni azokat a rendőri intézkedéseket is, amelyek alkalmazásával a rendőrség hatékonyan képes fellépni a terrorcselekmény megakadályozására, illetve a már elkövetett terrorcselekmény következményeinek kezelése érdekében.
Ezért a módosító javaslat új rendőrségi intézkedésként határozza meg a rendőrségi törvényben a kiemelt biztonsági intézkedés szabályait. A kiemelt biztonsági intézkedés cím alatt meghatározott jogosítványok minden eszközt biztosítanak a rendőrség számára ahhoz, hogy amennyiben terrortámadás előkészületéről közvetlenül konkrét és ellenőrizhető információkkal rendelkezik, akkor annak megakadályozása érdekében késedelem nélkül képes legyen minden szükséges biztonsági intézkedés megtételére. A kiemelt biztonsági intézkedés rendőrségi törvénybe iktatása egyértelművé teszi, hogy a rendőrség jogosult és köteles hiteles információk alapján fenyegetettnek tekinthető helyszíneken közvetlen veszély elhárítása érdekében a szükséges intézkedés megtételére, függetlenül attól, hogy ott milyen létesítmények üzemelnek vagy milyen rendezvények vannak.
Az LMP-s képviselők módosító indítványa a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben szélesebbre nyitott informatikai eszközökkel történő adattovábbítást akkor tartja elfogadhatónak, ha azokhoz ugyanott, ugyancsak sarkalatos törvényi garanciák mellett naplózási szabályok kapcsolódnak, amelyek lehetővé teszik a Nemzetbiztonsági bizottság és az Adatvédelmi Hatóság számára a hatékony utólagos ellenőrzést. Ehhez kapcsolódóan abban a körben, ahol ez nem járna nemzetbiztonsági érdek sérelmével, mert például a megfigyeltet utóbbi vizsgálatok tisztázzák, javasolták az érintett utólagos tájékoztatását is előírni.
Az ellenzéki javaslatot az összegző módosító javaslat tartalmazza. A TAB saját indítványa pedig előírja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok esetében - azok speciális adatkezelési rendszereire tekintettel - egyedi adattovábbítási megoldásokkal kell biztosítani, hogy feladataik hatékony ellátása mellett képesek legyenek támogatni a Tibek terrorelhárítási és szervezett bűnözés elleni, valamint az ehhez kapcsolódó nemzetbiztonsági kérdésekre irányuló tevékenységét.
(18.20)
Az összegző módosító javaslat tehát tartalmazza mind a Nemzetbiztonsági, mind a Honvédelmi és rendészeti bizottság módosító indítványait, köztük a hivatkozott ellenzéki javaslatokat is, valamint a Törvényalkotási bizottság azon pontosító rendelkezéseit, amelyek minden frakció számára elfogadhatók. Kérem ezért, hogy ragaszkodjanak a Törvényalkotási bizottság ülésén tett nyilatkozataikhoz, és támogassák a törvényjavaslatot, ezzel is növelve Magyarország biztonságát. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi