V. NÉMETH ZSOLTföldművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint Vejkey képviselő úr tájékoztatójából és beszámolójából kiderült, a Törvényalkotási bizottság tulajdonképpen megerősítette, helyreállította az előterjesztői szándékot, a Szabó Zsolt képviselő úr által benyújtott és a Fenntartható fejlődés bizottsága által támogatott javaslatok így kikerülnek a törvényjavaslatból, és helyreáll az az eredeti szándék, hogy a termelés világában könnyítsük meg a hulladék státuszból való kikerülés lehetőségét, tehát a termelés során a termék mellett keletkezett használható anyagokat melléktermékké nyilváníthassuk, és ezáltal a képződött hulladék mennyisége fog csökkenni. Jelentősnek tartjuk azt a pontosítást is, hogy nem kívánjuk megterhelni a kommunális hulladéklerakókat ipari-azbeszt-hulladékkal, hanem ezt a lehetőségét, a járulékmentes lerakás lehetőségét a lakosságnál keletkezett azbeszthulladékra kívánjuk csak korlátozni.
Mindemellett úgy vélem, hogy a lerakási járulék tekintetében lévő mintegy három hónapos hatályba léptetési csúszás nem fogja csorbítani a törvényjavaslat céljait. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.