CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget, képviselő úrnak pedig a kitartást. Hiszen egy olyan kérdésről beszélünk, ami azt gondolom, hogy ha a politika komolyan veszi azt a küldetését, hogy nemcsak a jelent kell hogy szolgálja, hanem a jövőnek is fejet kell hajtania, akkor azok a fejlesztések, amelyek a gyerekeket szolgálják, kiemelt jelentőséggel bírnak. Az pedig, hogy ma Magyarországon erre pénzügyi mozgástér van, annak a visszaigazolása, hogy hiába az ellenzéki kritikák, a magyar reformok működnek.
A nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program megvalósításáról a kormány 2014-ben döntött. Ez alapvetően két szempont alapján támogat fejlesztéseket. Az egyik a mindennapos testnevelés támogatása, a másik pedig az, hogy ne legyen olyan kisiskolás, aki az iskolai időszakában, az iskolai kornak megfelelő időintervallumon belül nem tanul meg úszni, tehát minden gyerek tanuljon meg lehetőség szerint úszni.
Kiemelten fontosak ezek a beruházások az ország keleti országrészében, ahol a társadalmi egyenlőt-lenségek sokkal hangsúlyosabban jelennek meg, mint a nagyvárosokban vagy adott esetben Budapesten. A programok előrehaladtáról engedje meg, hogy beszámoljak önnek, hiszen 2015-től, tehát a tavalyi évtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is mint programmegvalósító bekapcsolódott ennek a program-nak a végrehajtásába. A keleti országrész tekintetében 13 darab tanterem és tornaterem és 14 darab tanuszoda fejlesztése van jelen pillanatban folyamatban. Sárréten, azaz Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket érintően tornaterem épül többek között Bárándon, Kabán, Konyáron, Nagyrábén és Sárrétudvariban, tanuszoda-fejlesztés valósul meg Abádszalókon, Törökszentmiklóson, Derecskén, valamint Füzesgyarmaton.
Tehát valóban, azt a célkitűzésünket, hogy minden járásban legyen egy olyan tanuszoda, ahol a gyerekek úszni tanulhatnak, a 2016/17. tanév folyamán nagyrészt sikerül abszolválni.
(20.10)
Ezeknek a beruházásoknak az összértéke nagyjából 10 milliárd forintot tesz ki, azonban a kormány folyamatosan nézi, hogy akár az európai uniós fejlesztési forrásokból, akár a hazai költségvetés támogatásából milyen olyan sportlétesítmény-fejlesztési programokat tud támogatni, amelyek valóban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy egészségesebb generáció nőjön fel, ami természetesen nemcsak fizikai egészségre utal, hanem olyan lelki kiegyensúlyozottságra is, amit a gyerekek a sport légkörében tudnak elsajátítani. Fiatal szülőként ez számomra is kiemelten fontos, és azt gondolom, a kormány a sportberuházások finanszírozására meghozott intézkedéseivel azt támogatja, hogy ott, ahol közvagyont lehet képezni, és ezek a beruházások a helyi közösség számára igen komoly közvagyonként jelentkeznek, akkor valóban ezek megépítéséhez, működtetéséhez és fejlesztéséhez is adjon támogatást.
Régóta nem volt a magyar költségvetésnek olyan mozgástere, hogy a kistelepülések, a vidék élhetőségét, amit természetesen nemcsak a kisdiákok használnak, hanem iskolaidőn kívül az ott lévő közösségek is tudnak hasznosítani, ilyen típusú beruházásokkal támogassuk. Azt gondolom, ez kiemelten fontos, és ebben kérjük a képviselőknek és a képviselő úrnak is a támogatását, hogy az ilyen programok népszerűségét segítsenek öregbíteni, hiszen itt közös munkára van szükség az országgyűlési képviselők, az önkormányzatok és a kormányzat között. Köszönöm megtisztelő figyelmét.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi