SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogyan az az ön tudomására is jutott, Fazekas Sándor miniszter úr 2016. április 11-14. között az Egyesült Államokban és Kanadában tárgyalt, és tárgyalásának egyik részlete volt, hogy a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról folytasson egyeztetéseket.
Nagyon kíváncsiak lennénk, hogy a Külgazdasági Minisztériummal milyen egyeztetés folyt ez ügyben, hiszen nem nagyon tudjuk azt a kettős kommunikációt értékelni, hogy miközben az önök minisztériuma arról beszélt sokszor, hogy ez előny lehet a magyar gazdaságnak, közben Fazekas Sándor miniszter úr hazatérve a Magyar Időknek azt a nyilatkozatot adta, hogy ő aztán mindent elkövetett, hogy a genetikailag módosított vetőmagoknak és a mezőgazdasági termékeknek határt szabjon.
Megállapítottuk az interpellációban azt, hogy véleményünk szerint ez a TTIP gyakorlatilag az USA és különböző nagyvállalatainak érdeke. Örömömre szolgált, hogy a hétvége folyamán Kövér László házelnök úrnak láttam a nyilatkozatát, aki azt mondta, hogy az EU és az Egyesült Államok között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásnak elsősorban amerikai, másodsorban néhány nagyobb tagállam multinacionális cégei lesznek haszonélvezői. Tehát látjuk, hogy házelnök úrral egy véleményen vagyunk, ugyanakkor nem nagyon látjuk, hogy Fazekas Sándor úr mit képviselt ebben az ügyben, hiszen elég ellentétesnek tűnnek az ezzel kapcsolatos információk.
Az a kérdésem államtitkár úrhoz, hogy van-e arra konkrétan válasz, hogy a miniszter úr azért megy Amerikába, hogy segítse megkötni ezt a megállapodást és próbálja egyengetni az útját a különböző amerikai mezőgazdasági cégeknek, hogy Magyarországra jöjjenek, vagy esetleg Kövér László házelnök úrral egyetértésben ő is megpróbáljon gátat szabni annak, amilyen veszélyt jelent Magyarországra nézve.
Államtitkár úr, talán a ma reggeli sajtóban jelent meg „Rosszul járnak a TTIP-pel az európai gazdák” címmel az az írás, amely egyértelműen ugyanazt az álláspontot közvetíti, mint ami az interpellációnkból is kiderül, mégpedig azt, hogy nagyon nagy veszélyt jelenthet a magyar mezőgazdaságra és a magyar vidékre, a magyar kis- és közepes vállalkozásokra ez a megállapodás.
Ebből adódóan lennék kíváncsi arra, hogy a Külügyminisztérium és az FM között milyen egyeztetések zajlottak és Fazekas Sándor mit képviselt az USA-ban és Kanadában.
Erre várnám a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi