NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Full text search

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy én is nagy tisztelettel köszöntsem a pedagógiai kerekasztal jelen lévő tagjait, és képviselőtársamnak, Szabó Timea képviselő asszonynak hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy azért nem ülnek a Fidesz páholyában, mert nem ott a helyük ezeknek a független szakértőknek, független tárgyaló-feleknek, akik a hazai pedagógia, a hazai iskola, a hazai oktatás, köznevelés jövőjét tárgyalják meg a kormánnyal együtt, abban az ütemtervben egyébként, amiről közösen döntöttek.
Tisztelettel köszöntöm természetesen azokat is, akik valamilyen okból, párttámogatással vagy pártok támogatásával vannak jelen, és egyébként meghívást kaptak erre a kerekasztalra, de saját maguk döntöttek úgy - itt a Pedagógusok Szakszervezetéről és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről vagy legalábbis a vezetőségről és a vezetőikről beszélek -, hogy nem vesznek részt ezen a kerekasztalon, hanem inkább, még akkor is, ha már okafogyottá vált, legalábbis egy köznevelési, közoktatási mátrixban az, amit képviselnek, inkább tüntetéseket szerveznek. Inkább a politikát bevive az iskolába sztrájkot szerveznek, listáznak azokról a pedagógusokról, gyerekekről, akik ebben vagy részt vesznek vagy nem vesznek részt, akik kockás ingben mennek vagy fehér ingben mennek, tehát valamilyen formában kötődnek a politikához.
Szeretném mindenki előtt világossá tenni azt is, itt a kezemben egy négy héttel ezelőtt kiadott közlemény, amelyben akkor leszögeztük, hogy a kormány és a Fidesz-KDNP számára közoktatási, köznevelési értelemben, iskolai értelemben a legfontosabb a gyermekek ügye, a gyermekek középpontba helyezése. Ezért mondtuk azt, hogy azt kell megnéznünk, hogy mi történik az ő érdekükben az iskolában, és az ő érdekükben két dolog nagyon fontos a suliban, hogy megfelelő és versenyképes tudást kapjanak az életre, a szüleik meg ők biztonságban tudhassák magukat, és a szüleik biztosak lehessenek abban, hogy a gyermekük harmonikusan fejlődik abban a közösségben, ahová beíratták.
A másik, amit leszögeztünk… - ja igen, és ezzel párhuzamosan már akkor is azt mondtuk, hogy az iskolában egyébként direkt pártpolitikai akcióknak, pártpolitikának, politizálásnak nincsen helye. Ennek semmi értelme, az iskolába a politikát bevinni, annak olyan következménye lesz, mint amit most tapasztaltunk a tegnapi nap folyamán, erre majd később ki fogok térni.
Azt is leszögeztük, hogy a legfontosabb aktoroknak, a legfontosabb szereplőknek bent az iskolában, az iskola életében, a közoktatás területén nem a minisztert, nem az államtitkárokat, nem a különböző szakértőket, hanem a tanító néniket, a tanárokat, az iskolában dolgozó pedagógusokat tartjuk. Mi ezért tisztelettel fordulunk feléjük és meg szeretnénk becsülni a munkájukat. Ezért volt az, hogy amikor a pedagóguséletpályamodellt kidolgoztuk, akkor ez az ágazat, ők voltak, ez a csoport volt az, amelyik legelőször kapott olyan magas béremelést, mint még a rendszerváltás óta soha, és egyébként a béremelés nemcsak hogy egyszeri volt, hanem egy folyamatos, kiszámítható jövedelemnövekedést jelentett. Erre is vissza fogok később térni, konkrét példákkal, többek között arról a településről, Csepelről, ahonnan jövök, ott ki fogom mutatni, hogy mekkora az a bérnövekedés, ami mondjuk, pont a csepeli pedagógusokat illette.
Azt is mondtuk, a kettőből, az előző két fő pontból kifolyólag, hogy a köznevelésben, a közoktatásban nem lehet hőbörögve, csapkodva, cinikusan, nagyképűen megoldani a problémákat (Derültség, közbeszólások a Jobbik soraiban.), hanem össze kell jönni azoknak, akiknek ennek az egész rendszernek a kitalálásában, felépítésében, működtetésében, üzemeltetésében dolga van, és azok beszéljék meg együtt, egy nyugodt párbeszéd, együttműködés, együttcselekvés következtében, hogy milyen irányt kell venni, és én azt gondolom, hogy a közoktatási kerekasztalon ma ez zajlik.
Hogy miért kellett váltani, azt már itt többen elmondták, de azt gondolom, talán egyetlenegy mondattal mondhatjuk, egyetlenegy mondat világít rá erre az egészre, hogy kivették a pénzt. Tehát 2002-2010 között, amit egyébként Hiller István miniszter úr is az interjújában többször elismert, a legfontosabb probléma az volt, hogy kivették a pénzt. Innentől kezdve volt őneki is egyébként miniszterként a Bajnai-Gyurcsány-kormányok alatt megkötve a keze. Ezért teljesítettek rosszabban a diákok, amit szintén miniszter úr ismert el az interjújában, ezért volt az, itt van egy felmérés az ő időszakából, hogy a fővárosi iskolák összesen 20 százalékában tudtak valamilyen felújítást megtenni, a peremkerületi iskolákban gyakorlatilag semmiféle felújítás nem történt, Amikor az országos trendeket nézzük, akkor pedig azt látjuk, hogy felújítást igényelt az ő minisztersége alatt - teljes körű felújítást, tehát tokkal-vonóval - az iskolák 55 százaléka, és az iskolák 30 százaléka pedig nagyobb volumenű felújítást, mint a tatarozás. Tehát az iskolák 85 százaléka alkalmatlan volt arra, hogy ott oktató-nevelő munka folyjon. (Dr. Hiller István: Én csináltattam ezt a felmérést, nem énutánam jött, ez nagy különbség!)
Persze, volt itt más probléma is, mindenki az önkormányzati tulajdonlást, az önkormányzati fenntartást ilyen misztikumként kezeli, és ha most nem vesszük az 1300 milliárdot, ami a fenntartók tartozása volt, amibe belökték gyakorlatilag a fenntartókat, többek közt a pedagógusok bérének meg nem finanszírozásával, mert 2002-ben december 31-ig még megtörtént a finanszírozás… - de aztán a 2003. évben ugyanazt az összeget kapták meg egyébként a fenntartók, mint előtte gyakorlatilag egynegyed évre vagy egyharmad évre kifizetett pénzt (Gőgös Zoltán: Most már belekavarodtál rendesen!), és onnantól kezdve folyamatosan ki kellett ezt gazdálkodni.
(15.10)
De azért voltak olyan fenntartók, mint a csepeli önkormányzat, amely ebben az időszakban három iskolát zárt be. Azt, hogy pont Dúró Dóra nevet ezen, én nem tudom elfogadni, mert mégiscsak a Kulturális bizottság elnöke, akinek oktatási kérdésben nem cinikusan kellene viselkedni, hanem meg kellene hallani. Én figyeltem arra, amit ön mondott, amikor beszélt (Novák Előd: Ő is, azért nevet!), elég komolyan a pártelnöke által felügyelve, de azért figyeltem arra, hogy mit mondott. (Lukács Zoltán: Hogy ki van a pártelnök által felügyelve, arról beszélhetünk!)
Ebben a kerületben három iskolát zártak be. Az egyiket azért zárták be, hogy egy magániskolának tudjanak helyet teremteni, aztán a másikat azért, hogy a magániskolának valós helyet is tudjanak teremteni, tehát nem csak a pedagóguspályán; ez a Genius Iskola volt, nyugodtan ki is mondhatjuk a nevét, még cinikus is ez a megnevezés. (Gőgös Zoltán: Te nem oda jártál! - Derültség az MSZP soraiban.) Tokkal-vonóval felújítva azt az épületet egyébként, amiből kitessékelték a közoktatásban részt vevő tanulókat, átadták ennek az alapítványnak. Amikor én polgármester lettem 2010-ben, öt - írd és mondd: öt - gyerek járt a Genius Iskolába (Novák Előd: Tegye fel a kezét, aki oda járt!), egy olyan iskolába, amely 600 fő befogadására alkalmas. Szent István u. 170. a címe. (Lukács Zoltán: Be is iratkozhatsz!) Egy másik iskolát pedig egy ingatlanpanama következtében adtak el, ez a Csikó sétányi Görgey Artúr Iskola, amit először bezártak, öt éven keresztül a haverjukkal, aki SZDSZ-es képviselő volt, őriztették sok millióért, ekkor még csak a szaniter tűnt el az iskolából meg néhány tonna alumínium, majd eladták ezt az iskolát egy magáncégnek, amelyet bedöntöttek, és most ott tartunk, hogy a felszámolóval egyezkedik a csepeli polgármester, hogy visszavásárolja 100 millió forintért. 97 millió forint az ára ennek az épületnek, ahol egyébként rögtön 200 millió forintba kerülne az épület teljes eltakarítása, mert azóta egyébként kábítószeres bandák szétverték ezt az iskolát. Tehát ilyen helyzetben kellett, mondjuk, Csepelen átvenni az iskolákat. (Lukács Zoltán: Szóljatok Kubatovnak, elintézi!)
Ezzel szemben az elmúlt öt évben hihetetlen összegeket fordítottunk az iskolák felújítására, új termek létrehozására, tornatermek létrehozására (Szabó Timea: Hány tornaterem van Csepelen?), egész egyszerűen a tisztálkodóhelyiségek, a vécék, a fürdőszobák megújítására, az elkövetkezendőkben pedig egy 521 milliárd forintos program áll rendelkezésre, és ennek a kormányhatározata is megvan a 2016. évre. Három olyan fejezet van, amely a testneveléssel kapcsolatos pályázati lehetőségeket, sokmilliárdos pályázati lehetőségeket tartalmaz, és három olyan fejezet van, amely az iskolák teljes megújításával foglalkozik.
Ha a pedagógusbéreket nézzük mint a legfontosabb követeléseket (Szabó Timea: Nem az a legfontosabb követelés!) - az előbb említettem önöknek -, akkor a következőt láthatjuk: 234 milliárd. Valahogy nem került az önök szeme elé ez a pénz. 234 milliárd forintba került eddig a pedagógusbéremelés, tehát ennyi pénzt kaptak a pedagógusok. Én ezt Csepelre nézettem meg, és egyéb számot is fogok tudni mondani, mert 2010-ben 668 fő volt pedagógusállásban, 2016-ban pedig 733 fő. Tehát 9,7 százalékos pedagógusfoglalkoztatottság-emelés volt Csepelen ugyanannyi iskolában és óvodában, mert ez iskolai és óvodai szám is; 17 intézményről beszélünk.
A 17 intézményben 2010-ben a beosztott pedagógusok bére bruttó 189 008 forint volt; 189 008 forint. Ez most 288 356 forint. Átlagbérről beszélek. (Taps a kormánypártok soraiban.) 52,6 százalékos az emelkedés. (Szabó Timea: Az adóbevallásukat meg lehet nézni!) A vezetők bére - szívesen meghívok mindenkit, megnézhetik az adatokat - 374 024 forint volt átlagosan 2010-ben, most 474 482 forint. Ez 26,9 százalékos emelkedést jelent. Ez ahhoz a kumulált inflációhoz vagy összesített inflációhoz képest, amit az előbb már hallottunk, azt mutatja, hogy igen jelentős reálbérnövekedést jelentett ez a pedagógusoknál.
Egyébként az ez évi 1 százalékpontos személyi-jövedelemadó-csökkenés vagy pedig a családi adókedvezmény megemelése, a közel nullaszázalékos infláció egy kétgyermekes pedagóguscsaládnál, tehát ahol mind a két szülő pedagógus, 40 ezer forint nettó növekedést jelent havonta, tehát ez az idei év a pedagógusok tekintetében.
Arra a 18 százalékra, amiről önök beszéltek, amiért az utcára viszik az embereket, most nagy valószínűséggel nem kerülhet sor, főleg ennek a pénznek, ennek a jelentős emelésnek a tükrében, amiről az előbb beszéltem, hiszen vannak itt még ágazatok, amelyek függenek a kormány döntésétől, függenek attól a pénztől, amit el lehet osztani. A 18 százalékos átlagos emelés 72 milliárd forinttal terhelné meg jelenleg a költségvetést. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Egy stadionnyi! - Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiban.) Türelmet kérünk mindenkitől. Szeptemberben újabb 3,6 százalékos fizetésemelkedés várható a pedagógusoknál.
Nézzünk néhány kritikát! Ne csak a múltba menjünk, hanem a leendő jövőt is nézzük, mert a felszólalások gyakorlatilag arról szóltak - szoros pártelnöki fogás alatt beszélt mindkét szakpolitikus, mind az MSZP, mind a Jobbik szakpolitikusa, azt gondolom, eléggé egyértelmű és árulkodó ez a konstelláció, hiszen itt mind a ketten úgy fejezték be, hogy majd ha mi jövünk, ha majd kormányon leszünk, ha miénk a politikai hatalom -, azt gondolom, gyakorlatilag világossá tették, hogy miről szól a mai nap: nem a gyerekekről, nem a pedagógusokról, hanem arról szól, hogy a kormányt valamilyen formában fúrni kell, buktatni kell, ütni-vágni kell, balhét kell csinálni (Gőgös Zoltán: A balhét a szkinhedek csinálták!), és akkor megvan a lehetőség arra, hogy jöjjünk (Taps a kormánypártok soraiban.), akár egyenként, akár közösen, koalícióban, egy furcsa koalícióban.
De nézzük a tartalmi mondandókat! Például a Jobbiknál hallhattuk a tankönyvellátással, a tankönyvpiac átalakításával kapcsolatos kifogásokat. A Jobbik 2010-es oktatási programjában a következő tézis szerepel: „A tankönyv közkincs, amellyel kapcsolatban nincs helye profitérdeknek, ezért állami tulajdonba vesszük a Nemzeti Tankönyvkiadót.” (Taps a kormánypártok soraiban.)
Szerintem ennél vaskosabb a következő, ahol a Jobbik programjában gyakorlatilag a Klebelsberg szerepel: „Létrehozunk egy olyan tanügyigazgatási rendszert, mely az MNT-t a tanfelügyeleti hálózattal ellenőrzi. Az országot tanügyigazgatási kerületekre bontjuk, ahová a tanfelügyelők tartoznak.” (Közbeszólás a Jobbik soraiban: Ki az az MNT?) Magyar Nemzeti Tanterv. Most már tudod, Magyar Nemzeti Tanterv. Itt van a programotokban, amit te írtál. Köszönjük szépen. (Derültség a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiban: El kéne olvasni.) És nincs is ezzel baj, bocsánat, félreértés ne essék! (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) Én ezt nem bajként mondom, hanem arra, hogy megfordult a szélrózsa, megfordult a politikai cselekvés is a Jobbikban, és gyakorlatilag, ha a tüntetést meg a tegnapi sztrájkot nézzük, akkor egy nagyon komoly pártpolitikai koalíció is kialakult. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiban, köztük: Lejárt az idő! - Lejárt az időkeret! - Nem, mert nincs időkeret…! - Az elnök csenget.)
Ennek az iskolába bevitt politizálásnak nagyon káros következményei vannak mind a szülők, mind a gyerekek, mind pedig a pedagógusok életében, pedig az oktatási jogok biztosa mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy ha beviszik a politikát az iskolába, akkor nem a véleménynyilvánítás szabadságát viszik be, nem az önkéntes véleménynyilvánítás szabadsága fog megjelenni (Dr. Bárándy Gergely: A politikát a KLIK vitte be az iskolába!), hanem világosan leírta az oktatási jogok biztosa, hogy elképzelhető, hogy lesz listázás, lesznek olyan táblázatok, mint amit az egyik pedagógus kolléga küldött el azokról, akik egyébként nem vesznek részt a sztrájkban, vagy amit a szülők juttattak el a Nagycsaládosok Egyesületéhez, ahol kipellengérezett gyermekekről beszélnek, ahol a gyermekek megosztásáról beszélnek, és azt gondolom, hogy ezek elég félelmetesek. (Gőgös Zoltán: Kevésbé, mint a szkinhedek!) Ezek nem azt a célt szolgálják, hogy az iskolában nyugodt légkör legyen, hogy az iskolában biztosítani lehessen azt, hogy a gyermekek biztonságban legyenek, hogy a gyermekek harmonikusan fejlődjenek, hanem pontosan a közösségeket, az iskolai közösségeket teszik kockára, azokat verik szét.
(15.20)
Ráadásul, még egyszer szeretném hangsúlyozni, úgy, hogy a tegnapi sztrájknak gyakorlatilag semmiféle tétje nem volt. Már a tüntetésnek se sok tétje volt, abban a tekintetben, hogy üzemel, hogy működik a kerekasztal (Gőgös Zoltán: Csak kitört a lába!), és a kerekasztalon minden olyan kérdésről, tematikusan, időrendben szó lehet, amit egyébként a pedagógusok elmondanak, amit a pedagógusok képviselnek. Tehát nincs olyan tartalmi kérdés, nincs olyan szervezési kérdés, nincs olyan bürokráciával kapcsolatos kérdés, nincs olyan, az iskolák felújításával kapcsolatos kérdés, ami ezen a kerekasztalon ne szerepelne. Azt hiszem, elég egyértelmű ennek a kerekasztalnak a megállapodástervezete, amelyet minden szervezethez, így a pedagógus-szakszervezetekhez is eljuttatott a minisztérium.
Még egy dolog, amit engedjenek meg, és aztán nem rabolom senkinek az idejét, de itt van ez a KLIK… (Szabó Timea: Élvezzük!) Az meg örömteli számomra, köszönöm szépen, hogy így meghallgatnak. (Dr. Varga László: Mint a standup comedy!) Itt van a KLIK, erről nekem Cato mondata, a ceterum censeo jut eszembe, „márpedig Karthágót el kell pusztítani”, márpedig a KLIK-et el kell pusztítani (Novák Előd tapsol, majd közbeszól: Így van!), de ezt ki is mondták, tehát nincs ezzel gond. Annak ellenére, hogy van, aki KLIK-párti volt még néhány évvel ezelőtt, van, aki kevésbé, de azért azt hiszem, hogy miniszter úr is a téziseiben többször hangsúlyozta, hogy szükség lehet államosításra, és el kell ezen gondolkodni. (Dr. Hiller István: Lehet..! - Dr. Harangozó Tamás: Gondolkodni!) Talán a partnereik, ugye; az SZDSZ-szel nem volt egyszerű kormányozni, ezt én megértem, de nem kellett volna rájuk hallgatni az oktatás átalakításakor.
A fenntartók helyzete fenntarthatatlan volt. Tehát 1300 milliárd forintos tartozás az önkormányzatoknál, 381 iskola bezárása. Csepelen például 2010 februárjában… (Dr. Szakács László: Na, mi volt Csepelen? - Közbeszólás az MSZP soraiból: Például Csepelen!) Szerintem fontos, és azt kérem, hogy ne sértegessék a csepelieket. Tehát 2010 februárjában pénzt kellett ahhoz felvenni, kölcsönt vett fel az önkormányzat, hogy kifizesse a pedagógusainak és az egészségügyi dolgozóinak és a hivatalnokainak a bérét. Szerintem ez nem jó állapot. (Lukács Zoltán: Nem tudtok gazdálkodni!) Tehát amikor az év második hónapjában már fel kell venni folyószámlahitelt ahhoz, hogy bért tudjunk fizetni, akkor nagy baj van. Akkor kellett volna tüntetni! Pedig a szakszervezetek teljesen képben voltak ebben a történetben. És van egy rossz hírem: nem Csepel volt az egyetlen ilyen hely. (Lukács Zoltán: Az összes fideszes!) És Csepel még ezek közül a települések közül jó helyzetben volt, mert viszonylag magas bevételi forrással rendelkezett, és viszonylag nagy vagyonnal ahhoz, hogy tudja tartani még egy darabig a helyzetét. És iskolákat ilyen helyzetben, hogy a fenntartót padlóra küldik rossz politikai döntések miatt, nem lehetett tartani.
És a KLIK támadása is okafogyott, mert egy héttel ezelőtt jelentette be az államtitkár úr, hogy két biztost nevezett ki a KLIK megújítására. (Dr. Bárándy Gergely: Ha a megszüntetésére nevezte volna ki, akkor rendben van!) A KLIK megújítása, átalakítása bárhogy elképzelhető, ezt mind szakmailag, mind pedig azokban a javaslatokban egyébként, amit az országjárás vagy az ország összes tankerületéből begyűjtött információ jelent, abban a tekintetben szeretnék meglépni, és úgy tudom, hogy a teljes átalakításnak - itt benne van az esetleges vezetőcserétől kezdve minden - december 31-e a határideje. Tehát ehhez kell idő, türelmét kérjük mindenkinek. Azt hiszem, hogy vizsgázott a KLIK (Szabó Timea: Hát az biztos, hogy vizsgázott!), a KLIK nem kapott jelest, még csak nem is négyest kapott, a KLIK egy rossz osztályzatot kapott; ezt most, azt hiszem, hogy közösen rendbe tudjuk tenni.
Tehát még egyszer azt szeretném mindenkinek javasolni a mai napra is, hogy a gyerekeket hagyjuk a középpontban, ha még van mondandójuk, akkor inkább erről beszéljünk, a politikát hajtsuk ki az iskolából, és törekedjünk a megegyezésre, törekedjünk a folyamatos párbeszédre, mert annak van értelme a közoktatás tekintetében. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi