RIG LAJOS

Full text search

RIG LAJOS
RIG LAJOS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszterelnök úr is itt több felszólalásában, illetve több kormánypárti képviselő felszólalásában azt mondta, hogy XXI. századi egészségügyi ellátórendszer és egészségügyi intézmények várják a gyógyulni kívánókat. Valóban 500 milliárdot belefektettek kórházfejlesztésekbe, kórház rekonstrukciójába, energetikai pályázatokba, illetve funkcióváltó kórházakba is.
Úgy gondolom, ha kívül megnézzük a kórházakat, vidéki kórházakat, valóban egy XXI. századi kórház áll velünk szemben. Lépjük át a küszöböt, máris egy időutazáson vehetünk részt. Több olyan kórház van, amelynek a belső berendezése, akár az ágyakat, akár a gép-, eszközparkot vesszük figyelembe, nemhogy XXI. századi, még a XX. században sem felel meg. A körzetemben van két olyan kórház, Ajka, illetve Tapolca, amely részesült ezekből a felújítási költségekből, viszont Ajkán olyan szépen megcsinálták kívülről a kórházat, viszont nem vették figyelembe az igazgató azon kérését, mivel megnövekedett a betegforgalom, ezért a diagnosztikai hátteret is kell fejleszteni, ezért kérte a digitális röntgenberendezések beszerzését. Erre önök mit csinálnak? Lehúzták, és öt darab ágytálmosó készüléket ajánlottak fel; olyan ágytálmosó készüléket, amelynek nincs még meg a helye sem, sőt be sem fér az intézménybe. Úgy gondolom, ez nem egy XXI. századi gondolkodás. Figyelembe kellett volna venni az igazgatónőnek azon kérését, hogy ez a fejlesztés ott valósuljon meg, ahol szükség van rá, nem elvitatva a többi kórház igényét sem.
Ha nézzük a XXI. századot, akkor megint csak repüljünk vissza egy kicsit az időben: az újrasterilizálás. Egyszer használatos eszközöket sterilizálnak újra, igaz, váladékkal nem fertőzöttek, és nem is találkoztak ilyennel, de az aszepszis szabályai szerint ez tilos. Tehát tiltott tevékenységet folytatnak a kórházak azért, hogy a működésük biztosított legyen. Kérdezem államtitkár urat: ez így rendben van? (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi